2016 a megújuló energetika éve lehet a tőkepiacokon

Share Button

A szakértői előrejelzések szerint akár 60 százalékkal is nőhet 2016-ban az úgynevezett zöld kötvények kibocsátásának száma a tavalyi évhez képest, amit az idei első negyedéves kötvényprogramok száma igazolni is látszik. 2016-ban eddig 16, 9 milliárd dollár értékben bocsátottak ki zöld vállalati papírokat a cégek világszerte. A kötvény- és részvénykibocsátásokat tekintve a legaktívabb időszakok a második negyedév, és a negyedik negyedéves periódus lehet. Az idei év legaktívabb régiói várhatóan a tavalyi megújulóenergetikai befektetésekben éllovas Kína, valamint India, az Egyesült Államok és Európa lesznek.

A szakértői előrejelzések szerint az úgynevezett zöld kötvények (green bonds) éve lehet 2016 a befektetési és tőkepiacokon – vallják a Smartinvestenergetikai befektetésekkel foglalkozó portál szakértői nemzetközi statisztikákra hivatkozva. Habár az alternatív- és megújulóenergetikai technológiák fejlődése mentén zuhanó beruházási költségek miatt csökkent ugyan 2016 első három hónapjában a zöld kötvények kibocsátásnak volumene, az még mindig jelentős – globális szinten közel 17 milliárd dollár.

A létesítési és üzemeltetési költségek csökkenése miatt kevesebb ráfordítást igényel a létesítmények felépítésére és működtetése. Példának okáért 2007 és 2016 között 65 százalékkal zuhant a napenergia alapú áramtermelés költsége. A kiaknázás olcsósága tovább növeli a befektetési kedvet, ami viszont kedvez a zöld értékpapírok kibocsátásának, így azok volumene idővel stabilizálódik, sőt növekedés is várható.

Az elmúlt tíz év a befektetések ugrásszerű növekedéséről szólt a megújulóenergetikában, ami a technológia fejlődéséhez és a fenntartható energiatermelés hatékonyságához járult hozzá.

Ez a folyamat egyfajta láncreakciót indított el az energetikai befektetések esetében, a hatékonyság növekedése, a létesítési költségek csökkenése további beruházásokat eredményezett. A megújuló energiaforrásokat felhasználó vállalatok a fokozott piaci érdeklődést a tőzsdén is kamatoztatják, részvény- és kötvénykibocsátások formájában. A nyereséggel záró cégek esetében egyre gyakoribb, hogy osztalék formájában fizetik ki a megtermelt nyereséget. Ezáltal a green chipek, tehát az azon társaságok részvényei, amelyek környezettudatos és fenntartható elven működnek, egyre közkedveltebb befektetést jelentenek a kisbefektetők számára is, ráadásul ma már biztos hozammal kecsegtetnek.

Forrás: tozsdeforum.hu