A Déli Áramlat építésének halasztását javasolta az EB Szerbiának

Share Button

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:

A Déli Áramlat gázvezeték építésének elhalasztását javasolta az Európai Bizottság (EB) Szerbiának addig, amíg a projektet nem hangolják össze teljes egészében az érvényes uniós szabályozással – írta vasárnap a Politika cím? szerbiai napilap.

Az EB szerint a Déli Áramlat terve sérti az uniós szabályokat, amelyek tiltják, hogy gázszolgáltatók egyben gázvezeték tulajdonosok is legyenek. Az illetékesek hozzátették: elviekben nem ellenzik a gázvezeték kiépítését, mivel nagyon fontosnak tartják a gázellátás lehet?ségeinek és forrásainak b?vítését a Nyugat-Balkánon. Megfogalmazásuk szerint a Déli Áramlat újabb módot adna a gázállást b?vítésére, de egyben nem lenne új forrása ennek az ellátásnak. „Az EB-t nem maga a gázvezeték léte aggasztja, hanem a projekt megvalósításának a módja” – fogalmaztak a szerb lap által közölt fordítás szerint.

Közölték: annak érdekében, hogy az Európai Unió energiabiztonságát növelni lehessen, minden ezzel kapcsolatos – uniós és harmadik országot érint? – beruházásnak összhangban kell lennie az energiáról, a versenyképességr?l és a közbeszerzésekr?l szóló uniós jogszabályokkal.

Az Európai Bizottság, mivel véleménye szerint az orosz gázt Ukrajna megkerülésével a Fekete-tenger alatt Bulgárián, Szerbián keresztül Magyarországra is eljuttató vezeték terve sérti az uniós szabályokat, felfüggesztette a projekt elfogadási eljárását.

Hozzátették, nem egyedi esetr?l van szó, az Oroszország és az érintett államok közötti err?l szóló szerz?dések egyike sem felel meg az európai szabályoknak.

Emlékeztettek arra, hogy Szerbiának – uniós tagjelöltként – össze kell hangolnia jogszabályait a brüsszeli elvárásokkal, hosszú távon pedig az az érdeke, hogy a Déli Áramlat kiépítésében való részvétel ne ütközzön uniós jogba.

Bulgária az EB felszólítására június elején függesztette fel a gázvezeték kiépítését.

A Déli Áramlat építése 2012 végén kezd?dött. A vezeték Bulgária fekete-tengeri partjától Szerbián, Magyarországon, Szlovénián és Ausztrián keresztül vezet az olaszországi elosztóterminálig. A projekt a tervek szerint 2018-ra éri el teljes kapacitását, évi 63 milliárd köbmétert.

Szerbiában hivatalosan tavaly novemberben kezd?dtek meg a munkálatok, amelyeket a közelg? tél miatt azonnal fel is függesztettek, és azóta sem folytattak. A mintegy 2,1 milliárd euró érték? beruházásról szóló szerz?dés értelmében – amelyet július elején a South Stream Serbia (Déli Áramlat-Szerbia) és az orosz Centrgaz írt alá – a 421 kilométeres szerbiai szakaszt várhatóan az év végéig kezdik el építeni.

kma gry

Forrás: MTI 2014. július 20., vasárnap 10:37