A Financial Times Paksról és a magyar befektetési környezetről

Share Button

London, 2015. március 26., csütörtök (MTI) – A paksi bővítésről és a magyarországi befektetési környezetről közölt írásokat csütörtökön a Financial Times.

    A londoni gazdasági napilap online kiadásán Andrew Byrne budapesti és  Christian Oliver brüsszeli tudósító azt írta: Magyarország elfogadta az Európai Unió arra irányuló követelését, hogy a paksi atomerőmű fűtőanyag-ellátásában ne csak Oroszország kapjon szerepet, és ezzel elhárult az egyik legnagyobb akadály az erőmű bővítése elől.
A tárgyalásokat közelről követő, meg nem nevezett illetékeseket idézve a Financial Times tudósítói azt írták, hogy Magyarország „jelentős engedményekbe” egyezett bele a paksi bővítési szerződés „újjáélesztése” érdekében. Ennek jegyében Oroszország tíz évig látja el Paksot fűtőanyaggal, utána a beszállítói szerződéskötés lehetősége megnyílik nemzetközi szereplők, például az amerikai-japán Westinghouse számára – áll a Financial Times írásában.
A lapnak nyilatkozó uniós illetékesek szerint az eredeti, elvetett megállapodás húsz évre biztosított volna kizárólagos jogokat Oroszországnak.
A Financial Times szerint ugyanakkor – a fűtőanyag-ellátási megállapodás ellenére – az EU illetékesei változatlanul aggályosnak tartják azt a módot, ahogy Magyarország tavaly nyilvános pályáztatás nélkül a Roszatom érdekeltségeivel kötötte meg a beruházási szerződéseket, és az Európai Bizottság vizsgálja azt is, hogy a bővítési megállapodás nem sérti-e az állami támogatást szabályozó előírásokat.http://www.ft.com/cms/s/0/28775030-d2e5-11e4-a792-00144feab7de.html#axzz3VRqxANfp
A Financial Times nyomtatott kiadásának Lex elemzőrovata a magyarországi befektetési környezetről azt írta: a Fidesz a tavaly októberi választásokon a „Bízz a Fideszben” jelszóval indult, ám négy évi „költséges és szeszélyes” adópolitika után a befektetők számára ez nem könnyű.
Igaz ugyanakkor, hogy a Fidesz a múlt hónapban megígérte az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD), hogy stabil adópolitikát vezet be és egyéb piacbarát módosításokat is végrehajt.
A Standard & Poor’s hitelminősítő a minap a befektetési ajánlású sáv határára emelte a magyar adósosztályzatot, és ha a kormány betartja ígéreteit, Magyarország visszakerülhet a befektetési kategóriába; a magyar kötvényhozamok máris befektetési kategóriás minősítésnek felelnek meg – írta a Financial Times.
A bankokra kivetett különadók „zombikká” silányították a külföldi bankok magyarországi érdekeltségeit, de a magyar gazdaság mindezek ellenére „meglepően egészséges” – áll a cikkben.

gke \ ktl \ kpc

MTI 2015. március 26., csütörtök 14:45