A Hyundai komolyan befektet a villanyautóiba

Share Button

A Hyundai egyik vezetője nemrég egy interjújában árulta el, hogy a gyártó komoly befektetéssel jutalmazza a villanyautós részlegét az IONIQ sikerei láttán. Új platform és több villanyautó is várható, a koreaiak viszont ennek ellenére továbbra is a hidrogénhajtásban látják a környezetbarát autózás jövőjét

Lee Ki-sang, a Hyundai zéró-emissziós járműiért felelős vezetője egy interjúban beszélt arról, hogy a gyártó nagy összeget fektet egy új, nagy hatótávolságú villanyautók alá szánt platform kifejlesztésébez.

A koreai gyártó új platformjára ugyan még éveket kell várnunk, a Hyundai következő villanyautója a tervek szerint már a jövő évben érkezik. Lee megerősítette, hogy 2018-ban egy már meglévő alapokra épített SUV-val tervezik bővíteni a tisztán elektromos kínálatukat, amely autóból egy Kia testvérmodellre is számíthatunk.

Mindeközben a Hyundai luxusautógyártó leányvállalatáról, a Genesis-ről sem érdemes megfeledkezni, amely anyavállalatával közösen fejleszt az elektromos piacra. A nagyobb árkategóriát megcélzó gyártó 2019-ben egy plug-in hibrid modellel, 2021-ben pedig egy tisztán elektromos luxusautóval készül támadni.

A nagy hajtás ellenére a koreai vállalat vezetői továbbra is azt a filozófiát követik, miszerint a villanyautózás csak egy átmeneti megoldásként szolgál addig, amíg a hidrogénhajtás képes megvetni a lábát a piacon. Ki-sang és a Hyundai számításai alapján 2025-re az összes autóeladásuk 10 százalékát teszik majd ki az elektromos autók, amíg arra nem sok esély látható, hogy addigra saját talpra álljon a most csak néhány gyártó által erőltetett üzemanyagcellás megoldás.

Forrás: zoldautok.hu