A villámhárító alapelvét Benjamin Franklin találta fel, amikor épp nem amerikai diplomataként dolgozott, filozófusként írt regényt, vált az első híres amerikai sakkozóvá, vagy varrta az egész világ nyakába az óraátállítást. Franklin az 1750-es évek végén már használta a találmányt, de vitatott, hogy ő volt-e az első. A Szibériában található nevjanszki ferde torony építése még korábban kezdődött, de később ért véget – mindenesetre már arra is felkerült a villámhárító.
Nagy jótétemény volt ez. Franklin sokat kísérletezett az elektromossággal, mire rájött, hogy a légköri töltést hosszú fémrudakkal össze lehet gyűjteni, és így ártalmatlanul elvezethetők a földbe vagy az óceánba. Csak jobb, ha nem gyullad ki egy ház, amibe belecsap a villám, nem?
Az egyház komoly teológiai vitákban elemezte, hogy mi lenne Isten akarata, és a villámcsapást is az ő büntetésének tartották. A villámhárító ennélfogva az isteni akarat elhárítása lett volna, így ellenezték a használatát. Persze, nem várták lehajtott fejjel a végzetet: úgy tartották, vihar idején az a helyes, ha a hívek Istenhez imádkoznak, és akkor majd nem sújt le a villám. Mivel viharok idején a villám általában a legmagasabb épületekbe csapott, a híveknek azt tanácsolták, hogy húzódjanak be valahová, ahol biztonságban lehetnek – csak ne a templomba.
Villám csap a Vatikáni Szent Péter-bazilika kupolájába 2013. február 11-én, azon a napon, amelyen XVI. Benedek pápa bejelentette hogy február 28-án lemond.
Fotó: Alessandra Di Meo
Forrás: index.hu
