A közel-keleti konfliktus hatására jelentősen javul a helyi levegőminőség

Share Button

A közel-keleti konfliktus nem várt következményeként javul a leveg?min?ség a térség néhány országában – derült ki egy új tanulmányból.

Az amerikai ?rkutatási hivatal (NASA) Aura nev? m?holdjának ózonmegfigyel? m?szere (OMI) révén a szakemberek 2004 óta rendkívüli precizitással tudják nyomon követni a légköri szennyez? anyagok mennyiségének változását.

A Science Advances cím? folyóiratban közölt tanulmány készít?i a m?hold által közvetített adatokat elemezve vizsgálták meg, hogy a gazdasági, politikai és katonai tevékenységek, hogyan befolyásolták a szennyez? anyagok légköri mennyiségét a Közel-Keleten és annak környékén az elmúlt tíz évben.

A fosszilis tüzel?anyagok elégetésekor keletkez? nitrogén-oxidok szintjét megfigyelve a kutatók meglehet?sen összetett és el?re nem látott képet kaptak.

Szíriában például, ahonnan emberek millió próbáltak elmenekülni a harcok el?l 2011 óta, a nitrogén-dioxid szintje mintegy 50 százalékkal csökkent a légkörben Damaszkusz és hasonlóan drasztikus arányban Aleppó felett. A szomszédos Libanonban ugyanakkor mintegy 30 százalékkal emelkedett az érintett gáz légköri mennyisége a menekültek beáramlásának következtében. A kutatók szerint ez rendkívül szokatlan, ugyanis Libanon gazdasági fejl?dése jelent?sen visszaesett az érintett id?szakban.

„N? az energiafogyasztás, a közúti forgalom, több az autó, ami jelent?s részben felel?s a növekedésért” – magyarázta a tanulmányt vezet? Jos Lelieveld, a mainzi Max Planck Kémiai Intézet munkatársa.

A Görögországhoz hasonló államok esetében a globális recesszió és az új természetvédelmi törvények játszanak jelent?s szerepet a változásban. Hasonlóan Szaúd-Arábiában és Izraelben.

Irak esetében ugyanakkor egyértelm?en visszatükröz?dik az Iszlám Állam felemelkedése a leveg?min?ségi adatokban. „A Bagdadtól délre fekv? Kerbelában, amely dönt?en síiták lakta terület, folyamatosan n? a légköri szennyez? anyagok mennyisége” – mondta a szakember. Hozzátette: „ha azonban a Bagdadtól északnyugatra elterül? területet nézzük, amely az Iszlám Állam kezében van, láthatjuk, hogy teljesen más irányba haladnak a dolgok – minden országnak meg van a maga története”.

A szakemberek rámutattak, hogy a nitrogén-oxidok légköri mennyiségének csökkenésével párhuzamosan el?fordulhat, hogy az emberek ártalmasabb és olcsóbb tüzel?anyagokhoz folyamodnak.

A kutatók szerint eredményeik hasznosak lehetnek a globális kibocsátások hatásainak el?rejelzéseiben.
(http://www.bbc.com/news/science-environment-34002865)

kka kut brr

Forrás: MTI 2015. augusztus 24., hétf? 14:17