A Nap erejét használva Miskolcon

Share Button

Már megkezdődött az új naperőműtelep kivitelezése a Bogáncs utcán. A több mint 770 millió forintos uniós és állami támogatásból megvalósuló beruházással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Pfliegler­­­ Péter. Miskolc alpolgármestere emlékeztetett, Miskolc 2011-ben csatlakozott a „Green City” mozgalomhoz, amelynek egyik célkitűzése a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a megújuló energiaforrások hasznosítása.

Zöld város

– Az elmúlt években Miskolc rengeteget tett azért, hogy élhetőbb környezetet biztosítson az itt élőknek. Ma már 32 ezer miskolci lakás távfűtését geotermikus energiával biztosítják, új CNG buszok és új villamosflotta biztosítja a környezetbarát közösségi közlekedést, és több intézményénél is telepített az önkormányzat háztartási méretű napelemes kiserőműveket – sorolta.

Az alpolgármester kiemelte, Miskolc célja, hogy 2030-ra a városi intézmények teljes egészében helyben termelt energiát használjanak, a Bogáncs utcai naperőmű pedig egy újabb lépés efelé.

A beruházás részleteit Vécsi György, energetikáért felelős polgármesteri biztos ismertette.

Ezer tonna

– Az 1 MW kapacitású nap­erőmű a Bogáncs utcai, 20 hektáros rekultivált hulladéklerakó területén valósul meg. A naperőmű 3480 darab monokristályos napelempanelből áll majd, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak magas cellahőmérséklet és rossz fényviszonyok esetén is – mondta.

Vécsi György hozzátette, a beruházás eredményeként éves szinten ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás, illetve a megtermelt energiamennyiség értékével csökkennek az önkormányzat költségei is.

Forrás: boon.hu