A Napnál világosabb

Share Button

Napnál is világosabb....

Előhang az V. szolár konferenciához

Háborodjunk fel! ?

Három kívánság a 2016. évre

Pusztamonostor és környékének szolár jövője – 2015. november 1.

Napkorszaki kiálltvány – Napi aktualitással – 2015. július 24.

Cene gál István „Nem én kiáltok” festményeihez – Magyar (jaj) Kiáltvány – 2015. május 15.

„Napnál világosabb” gondolatok (agyrügyek) 2015. március 15-én

 

BEKÖSZÖNTŐ AKTUALITÁS

Új rovatot indítunk útjára a „Napnál világosabb címmel” A rovat hivatástudatnak is felfogható kezdeményezés, felvállalva azt, hogy a közgondolkodást a közérdeknek megfelelő, közérdekű energiák felé irányítsa.

Beköszöntőnk aktualitásként azt vizsgálja meg, hogy  mit jelentett, illetve jelentett-e valamit Magyarországnak Merkel Asszony és Putyin Úr kiemelt látogatása?

A Szövetség honlapján nemrégen jelentek meg a következő gondolatok:

„Hivatalos hadüzenet nélkül folyik a III. világháború. Nem országok és földrészek között, hanem a pénzvilág technológiai, energetikai szegmense és az  egyetemes emberi érdekek élet-halál harcaként.

Lefordítva  a csaták hétköznapi eseményeire, a küzdelem egy oldalról egy szűk kör érdekeit képviselve azért folyik, hogy a több mint 100 éve csak  véres háborúkat előidéző olaj és gáz  uralja-e az energia piacot, felgyorsítva ezzel a kék bolygónk és az emberiség pusztulását, vagy teret enged olyan új energiáknak amelyek közérdeket szolgálva az emberiség jövőjét jelenthetik.

A közérdek ellenfelei is tudják, hogy a III. évezred  a Napkorszak évezrede lesz. Az ő érdekeiknek az felelne meg, ha ez a korszak 2999-ben következne be, az emberiség közérdeke szerint már napjainkban is elkésett.

A közérdek és közenergia ellenfeleinek a módszerei kifinomultak, nem tiltanak, de erős gátakat állítanak, van némi csalétek támogatás, de nincs tisztességes áramátvételi ár. Behozhatjuk a technológiát, de nincs hozzá megfelelő humánerőforrás. Az olaj és gázprogram bevezetését a gazdaság fejlesztésének a kulcskérdéséve  nevezték ki és a szakképzési rendszert azonnal a megvalósítás érdekeinek rendelték alá.

A jelenlegi szakképzési rendszer nem tartalmazza a megújuló energiák, különösen nem a napenergia hasznosítás igényeit. Ha nincs Magyar Napelem Napkollektor Szövetség, együttműködve  az Észak Magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központtal, a Zéró Energiaház Szakképző Szolgáltató Klaszterrel és nincs néhány jó szándékú áldozatkész szakképzési tapasztalatokkal rendelkező szakember és pedagógus, jelenleg nincs meg még az a félezer szakember sem akik az elmúlt két évben akkreditált képzési program végeredményeként akkreditált Tanúsítvány birtokában értenek is a napenergia hasznosító berendezések szereléséhez.

Ugyanilyen hiány tapasztalható azon szakemberek esetében, akik felelősen és hozzáértően kellene, hogy irányítsák a villamos energiát termelő naperőművek  telepítését. Mintha az lenne bizonyos ellenérdekek célja, hogy ezek a naperőművek kifejezetten, problémásan, egyenesen rosszul működjenek. Hiszen a világ olaj és gázkészletének el kell, fogyni és nem szívesen állnának le a gáz és olajprogram  m?szaki technológiai eszközeinek a gyártásáról, forgalmazásáról sem azok a cégek akiknek pénzügyi érdekeltsége szorosan összefügg az olaj és gázlobby (?) extraprofit igényével.

Merkel Asszony látogatásától azt is vártuk, hogy mondja el, hogy a német családok hogyan jutottak  döntő részben  saját nap-erőműhöz ezáltal majdnem ingyenes villamos áramhoz. Nagyon fontos dolog  volt megtudni azt, hogy Németországban a civil szféra és az ellenzék is a közérdekű kormányzás fontos része. Éppen ezért jelenthető ki az, hogy Németországban már beköszöntött a „napkorszak”,  felkészülve arra, hogy a német villamos ipar  és a lakossági áramellátás  meghatározó része legyen.

Putyin Úrtól nem vártunk, különösebb érdeklődést és empátiát a Magyarország energetikai közérdeke iránt. Amit ő akart az teljesült. Közös nyilatkozatként kijelenthették, hogy orosz közreműködéssel 20 évre biztosítva van a magyar családok meghatározó energiaellátása, előre vetítve azt, hogy kis hazánkban még nagyon sokáig „gázkorszak” és „atomkorszak” lesz, a napenergia hasznosítás szempontjából intenzív, hosszan tartó  napfogyatkozással.

Ha elolvassák az alábbi majdnem szó szerint idézett nemrégen elhangzott államtitkári nyilatkozatokat ezen nem is lehet csodálkozni:

„A napelemek környezetvédelmi adója magasabb kell, hogy legyen mint az akkumulátoré, hiszen az akkumulátor csak két anyagot tartalmaz, a napelem viszont üveget, alumíniumot és ólmot” (nesze neked illendő, műszaki technológiai tájékozottság!)

A másik idézet még ennél is jellemzőbb.

„Épeszű ember Magyarországon nem képzelheti azt, hogy az atomenergiát ki lehet váltani megújuló energiákkal”

Ezek szerint a német embereknek illene felül  vizsgáltatni szellemi állapotukat?

A napnál is világosabb, hogy nagyon kell (kellene) már a:

  • A közérdekű közgondolkodás.
  • A közérdekű közenergia
  • Végezetül az előzők olvasata után itt lenne az ideje a megosztatlan, közérdekű közfelháborodásnak is.

Felvállalva a közérdekű tisztánlátás (tisztán láttatás) feladatát is a következő hetekben azt  nézzük  meg  mi is a helyzet a megújuló energiákkal. Melyik része szükséges és hasznos. Mely része az amely szűk csoportérdekeknek megfelelően segít sokáig fenntartani azt a vízszintes vasfüggönyt, ami talán ajándéknak szánva az általunk lebontott függőleges vasfüggöny helybe hazánkra úgy  rászorítottak, hogy kormány legyen a talpán amelyik ezt le tudja bontani.