A polcról levehető atomerőmű lehet a következő nagy dobás az energetikában

Share Button

A következő évtizedekben korábban elképzelhetetlen mennyiségű tiszta áramra lesz szükség globálisan, nem csak az abszolút energiaigény emelkedése, de a régi termelő kapacitások kiváltása érdekében is. Bár a megújulók és az ezeket kiegyenlíteni képes energiatároló technológiák is fejlődnek, áruk pedig csökken, valószínű, hogy a nukleáris energia a nagy erőművek mellett, de inkább azok helyett kisebb egységek formájában fontos szerepet kaphat a jövő energiatermelésében – állítja a Policy Exchange nevű konzervatív londoni gazdasági-társadalmi kutatóműhely neve alatt megjelent jelentés. Az úgynevezett kis moduláris nukleáris reaktorok (SMR) kulcsfontosságúak lehetnek a villamos energia termelés szénmentesítéséhez és a kibocsátáscsökkentési célok eléréséhez.

A régi széntüzelésű és nukleáris erőműveket a 2020-as években sorra leállító Egyesült Királyság számára (is) egyre sürgetőbb kérdést jelent az egyebek mellett a jövőbeni elektromos autóflotta részéről várható áramkereslet kielégítése úgy, hogy az ország egyúttal a kibocsátáscsökkentésre vonatkozó vállalásait is teljesítse. A megújuló energiaforrások időjárásfüggő jellege, továbbá az energiatároló megoldások éretlensége miatt azonban az Egyesült Királyság a megújulókból egyedül nem lesz képesek fedezni a szükségleteket – állatja a Policy Exchange jelentése.

Pontosabban, a tanulmány szerint, noha a 100 százalékos megújuló alapú áramtermelés várhatóan megvalósítható lesz a következő évtizedekben, ugyanakkor ez egyelőre „szükségtelenül drága” és „talán fenntarthatatlan” is lenne, tekintettel a kapcsolódó hatalmas kiegyenlítési és energiatárolási igényre. A megújulók – a nap- és szélenergia technológiák terén tapasztalható fejlődés és meredek költségcsökkenés a tárolási technológiáknál még nem ment végbe – érvel a jelentés, amely szerint például amennyiben az ország a megújuló energiaforrások + energiatárolás (akkumulátoros) megoldással kívánná kielégíteni januári áramigényét, úgy körülbelül 200 millió Tesla Power Wallra lenne szükségük, amelynek költsége akár az 1000 milliárd fontot is elérheti.

Ezért a jelentés szerint a kis moduláris reaktorok „kulcsfontosságúak” a villamos energia szektor dekarbonizálásához, vagyis szénmentesítéséhez, a szigetországnak pedig a 2020-as években már a gyakorlatban is telepítenie kellene az úgynevezett SMR-eket.
A Policy Exchange jelentése arra a következtetésre jut, hogy az SMR-ek kiegészíthetik a megújuló energiaforrások korlátozott rendelkezésre állását, miközben az Egyesült Királyság növekvő villamos energia fogyasztásának egyre nagyobb részét kell klímabarát módon, tehát nem fosszilis energiahordozókból előállítani. Amellett, hogy a jelentés szerint jelenleg más energiaforrás nem versenyezhet a nukleáris energiával a rendelkezésre állás és nagyságrend tekintetében, a távfűtési és hidrogéntermelési felhasználás lehetősége is mellette szól.

Az angol terminológia alapján SMR-nek rövidített reaktortípus alatt különösen régebben a kis méretűek mellett a közepes reaktorokat is értették (Small and Medium Sized Reactors), jellemzően azonban inkább a kis moduláris reaktorokat (Smal Modular Rectors, SMR) jelenti. Ezek olyan kisebb kapacitású, önállóan is üzemelni képes reaktorokat jelentenek, amelyeket ugyanakkor egymás mellé telepítve nagyobb egységek is létrehozhatók. A kisebb reaktorok kapacitása jellemzően nem haladja meg a 300 megawattot, de – ha relatíve nem is olcsóbbak – sokoldalúbbak mint a nagyobb egységek.

Mások is beszállhatnak

A nagyobb atomerőművekkel szemben a kisebb egységek egyik legfontosabb előnye, hogy míg előbbiek piacát viszonylag kevés gyártó uralja, addig az SMR-eket olyan országok is előállíthatják, amelyek a nagy erőművek építésére nem rendelkeznek kapacitással.

Így a kisebb reaktorokat gyakran illetik a „polcról levehető” (off-the-shelf) jelzővel.

A Rolls-Royce vezetésével a brit nukleáris iparban konzorcium jött létre az SMR technológia fejlesztésére és gyártására; céljuk a minden stádiumában saját gyártás megteremtése a szigetországban. Emellett számos más országban, például Oroszországban, Kínában, Franciaországban, de akár Argentínában is folynak a fejlesztési munkálatok.

A brit kormányban az SMR megítélése kedvező, és egy saját, brit technológia kifejlesztése is napirenden van, amelyek kutatás-fejlesztésére a brit kormány tavaly decemberben 56 millió font támogatást ítélt oda. Ez rövid-közép távú célként a jelentés ajánlásai között is szerepel, amely szerint egyértelműen a harmadik generációs nyomottvizes SMR reaktorok jelenthetik a megoldást, ezért a kormánynak erre kell összpontosítania, mivel az egyéb szóba jöhető tervek a 2040-es évek előtt nem realizálódhatnának.

Az ár kérdése természetesen Nagy-Britanniában is érzékeny kérdést jelent, miután a várhatóan 2025-től termelésbe álló, 2 darab 1600 megawattos egységből álló Hinkley Point erőmű teljes költsége becslések szerint elérheti a 26 milliárd dollárt. Bár méretükből, méretgazdaságtalanságukból adódóan a kisebb reaktorok egyelőre relatíve drágábbak, mint a nagyobb egységek, a technológia fejlődésével vélhetően csökkenni fognak a költségek, ráadásul nagy előnyük a rendkívül bonyolult nagy erőművekkel szemben, hogy könnyebben és kisebb beruházási igénnyel telepíthetők. Ráadásul a nagyméretű nukleáris erőműberuházások – például a brit Hinkley Point projekt – olyan krónikus problémákat mutatnak, mint a hosszú átfutási és megvalósítási idő, a költségek megugrása és a forrásfinanszírozási képesség. Mindezt, és a pénzügyi, szabályozási rizikót is figyelembe véve, tekintettel a Hinkley Point körül felmerült problémákra, a jelentés szerint az SMR reaktorokra fontos szerep hárulhat a jövőbeni brit energiaellátásban.

A nukleáris iparág kudarca a nagy reaktorok időben és költségkeretek között való megépítésére és finanszírozására azt jelenti, hogy a kisebb moduláris reaktoroknak a kormányzati energiapolitika egyik központi célkitűzésének kell lennie

– fogalmaz a tanulmány.

Forrás/bővebben: portfolio.hu