A tengeri szélerőművekről szólhat a következő tíz év – Erre szövetkezett három ország

Share Button

Németország, Dánia és Belgium közös megállapodást írt alá, amely önmagában megötszörözné a jelenlegi globális tengeri szélturbina kapacitást egy évtizeden belül. A The Independent szerint a három ország kormánya több mint 25 energetikai vállalkozással – köztük például a Dong Energyvel, a világ első számú szélfarmépítőjével működne együtt az offshore kapacitások fejlesztése, illetve a költségek csökkentése érdekében. A projekt révén a Bloomberg New Energy Finance által jelenleg mintegy 13,8 gigawattra becsült teljes globális tengeri szélturbina kapacitás tíz éven belül 60 gigawattig emelkedhet.

A napokban aláírt egyezmény előzménye a 2016-ban tíz észak-európai ország által aláírt, WindEurope nevű közös kezdeményezés volt. A szervezet célja, hogy a mostani megállapodást eddig alá nem író másik hét ország is mielőbb csatlakozzon az alkuhoz. Ezek egyike Nagy-Britannia, amelynek részvétele azonban jelenleg lóg a levegőben, tekintettel a június nyolcadikai előrehozott parlamenti választások kimenetelére.

Az elmúlt évtizedben, illeszkedve a megújuló energiaforrások általános trendjébe, a tengeri szélfarmok fejlesztési költségei meredeken csökkentek, egyedül 2016-ban 22 százalékkal estek az árak. A szélenergia ára áprilisban történelmi szintre süllyedt Németországban, amikor is egy kormányzati offshore szélfarm tenderen a beérkezett ajánlatok már kormányzati támogatás nélkül is a konvencionális áramtermelési költségek alá tudtak kerülni.

Forrás: portfolio.hu