A vállalatok többsége nem tudja, hogyan kell “zölden” működni

Share Button

Sok vállalat érdemben nem valósítja meg fenntarthatósági és energiagazdálkodási programjait. Többségük ugyan felkészültnek tartja magát ezen a területen, ugyanakkor kevesebb mint 30 százalékukat foglalkoztatják az olyan újabb lehetőségek, mint a mikrohálózatok vagy az energiatárolás – olvasható egy felmérésben.

A hamis biztonságérzet abból ered, hogy a legtöbb cég továbbra is elavult szemléletet követ az energiamenedzsment és a klímaváltozás elleni fellépés terén. Emellett csupán korlátozott mértékben hangolják össze a beszerzési, az operatív és a környezettudatos működésért felelős részlegek tevékenységeit, amit tovább nehezít a nem megfelelő adatgyűjtés és -megosztás.

A  Schneider Electric 236, legalább 100 millió dollár árbevételű nagyvállalat bevonásával készült nemzetközi felmérése résztvevőinek 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az iparág vezető vállalataihoz hasonlóan lépéseket tesz a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére az elkövetkező három évben.

A már folyamatban lévő vagy tervezett projektek azonban túlnyomó részt az energia- és víztakarékosságra, valamint a pazarlás csökkentésére szorítkoznak. A megújuló energiaforrások használatától eltekintve nagyon kevés szervezet vezet be fejlettebb stratégiákat és technológiákat az energiamenedzsment és a károsanyag-kibocsátás terén.

A válaszadók 81 százaléka végzett energiahatékonyság-növelő fejlesztéseket vagy tervez ilyet két éven belül; 75 százalék törekszik a vízfogyasztás és a pazarlás visszaszorítására.

Mindössze 30 százalék hasznosítja vagy tervezi hasznosítani az energiatárolásban, a mikrohálózatokban, a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésben – vagy e technológiák együttes alkalmazásában – rejlő lehetőségeket.

„Az energiafogyasztás és -termelés módszerei gyökeres átalakuláson mennek keresztül. Szinte minden területen van rá lehetőség, hogy a környezet megóvását állítsuk a középpontba. Vállalati szinten a tudatos fogyasztás már nem elég a fennmaradáshoz és a sikeres működéshez.

A szervezeteknek készen kell állniuk arra, hogy az energiapiac aktív résztvevőiként maguk is energiát termeljenek, illetve együttműködjenek az áramszolgáltatókkal és a többi piaci szereplővel. Akik ezt elmulasztják, lemaradnak a versenyben” – mutatott rá Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric elnök-vezérigazgatója.

A kutatás szerint ugyanakkor több területen is megfigyelhető számottevő fejlődés. A részt vevő cégek több mint fele tervez megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó projekteket a következő két évben. E téren az egészségügyi és a fogyasztási cikk szektor vállalatai járnak élen.

Ezek a programok egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a szervezetek számára, amit az is igazol, hogy a vezetőség jelentős részt vállal bennük: a cégek 74 százalékánál a fenntarthatósági kezdeményezésekért a menedzsment a felelős, tehát stratégiai prioritásként kezelik ezt a területet.

Forrás: piacesprofit.hu