A villamosenergia-tárolás szabályozási kérdései Magyarországon

Share Button

Az elektromos energia tárolását lehetővé tevő megoldások a klímavédelmi erőfeszítések és a megújuló forrásból származó termelés integrálásának kihívásai miatt egyre fontosabb szerepet kaphatnak a jövő villamosenergia-rendszerében. Az időjárásfüggő termelés térnyerésével mind nagyobb változékonyságot mutathat az áramkereslet és a megújulók termelésének különbségeként értelmezett ún. maradó kereslet, amelyet hagyományos erőművek termeléséből vagy tárolókból származó villamos energiával kell kielégíteni. A termelés rövid távon egyre inkább eltérhet az előrejelzésektől, miközben a rendszernek a frekvenciaváltozásokat mérséklő tehetetlensége (hálózatstabilitási inercia) csökken. Gyakrabban válhat szűkössé az átviteli- és az elosztóhálózatok kapacitása, mert azok nem birkóznak meg a megújulók csúcstermelésével. A tárolói technológiák alkalmazásával azonban nem kell a megújuló forrásból származó kibocsátás ingadozásaihoz igazítani a teljes villamosenergia-rendszert: megspórolhatunk beruházásokat a termelési kapacitások bővítésében éppúgy, mint a szállítási és elosztási infrastruktúra fejlesztésében.

A tárolás térnyerését azonban a hálózatos (szabályozott) társaságok számára szabályozói akadályok nehezítik.A villamos energiáról szóló hatályos uniós direktíva1 egyelőre nem nevesíti a tárolást, és a tárolásspecifikus szabályok hiánya komoly gátját jelenti a kapacitások bővítésének. Előfordul ugyanis, hogy a tárolást a tagállami szabályozások a fogyasztás és a termelés kombinációjaként kezelik, így mindkét üzemmódban meg kell felelnie a releváns előírásoknak, akár a hálózati tarifák kétszeres, vagy a végső fogyasztást terhelő adók megfizetésével. A szabályozást megnehezíti, hogy egyazon tárolói létesítmény többféle szolgáltatást is nyújthat, és ezek szabályozói megközelítése eltérő. Alapvető különbség például, hogy az adott szolgáltatást a tároló a különböző termékek versenypiacán, avagy szabályozott áron értékesíti, ill. a hálózatok üzemeltetése során nyújtja.

Az uniós szétválasztási szabályok annak ellenére megnehezítik a TSO-k és a DSO-k számára a tárolók üzemeltetését, hogy a tárolási szolgáltatások jelentős része a hálózati kiegyensúlyozásra és a rendszer egészének optimalizálására szolgál, és elkerülhetové tehet hálózati beruházásokat (teszi mindezt abból a megfontolásból, hogy a tárolók létesítése és üzemeltetése terén versenypiacot kíván létrehozni a
monopol tevékenység helyett). Talán a szétválasztási szabályok magyarázzák, hogy az ENTSO-E 2016-os tízéves hálózatfejlesztési terve (TYNDP) vezetoi összefoglalójának RES-integrációról szóló fejezete a tárolást nem is említi, pusztán egy Greenpeace-idézetet közöl mottóként, amely szerint az átviteli hálózat fejlesztése olcsóbb, mint a szükséges termelői vagy tárolói beruházások lennének. Az ENTSO-E és az ENTSO-G által 2018-ban közösen készítendő TYNDP tervezete is csak a vizsgált forgatókönyvek egyikében (Distributed generation) vár számottevő tárolói kapacitás-bővülést, ám ott is csak a háztartási méretű termelés és tárolás területén.

A villamos energia kiegyenlítő szabályozására vonatkozó, tavaly novemberben elfogadott bizottsági iránymutatás (2017/2195) fontos előrelépést hozott a tárolók szerepének növelésében. Az iránymutatás célul tűzi ki a kereslet oldali eszközök, köztük az aggregátorok és a tárolók kiegyenlítő szabályozásban való részvételének megkönnyítését, amire a TSO-knak tekintettel kell lenniük a standard termékek
kialakítása során. Az új árampiaci direktívának még elfogadásra váró tervezete pedig kijelenti, hogy a DSO-kat is ösztönözni kell tárolói szolgáltatások piaci alapú igénybe vételére, és kétévente benyújtandó hálózatfejlesztési terveikben a társaságoknak be kell mutatniuk a hálózat bővítésének alternatíváit, többek között a tárolói létesítmények használatának lehetőségét.

A szétválasztási szabályoknak megfelelően az új direktíva tervezete sem teszi alapesetben lehetővé, hogy a TSO-k és a DSO-k maguk üzemeltessenek tárolót, ám a tiltás alól a szabályozó hatóságok felmentést adhatnának. Erre akkor lenne lehetőség, ha egy nyílt és átlátható tendereztetési eljárás során bebizonyosodik, hogy az igénybe venni kívánt tárolói szolgáltatás piaci alapon nem szerezhető be. A hálózati cégeknek igazolniuk kellene, hogy a létesítmény szükséges a direktívában előírt feladataik hatékony, megbízható és biztonságos ellátásához, és annak működése nem befolyásolja a piaci versenyt. Az általuk működtetett tárolók így például a nagykereskedelmi piacról nem
vásárolhatnának és ott nem értékesíthetnének áramot, és a kiegyenlítő szabályozási piacon sem vehetnének részt. A hatóságoknak legalább ötévente fel kellene mérniük, hogy van-e érdeklődés a tárolói szolgáltatások piaci alapú biztosítására, és ha igen, a hálózati cégek részvételét – a költségeik megtérítése mellett – ki kellene iktatni.

A tervezet ugyanakkor – összhangban a kiegyenlítő szabályozására vonatkozó iránymutatással – a piaci alapon működtetett tárolók számára kifejezetten lehetővé tenné a rendszerszintű szolgáltatások nyújtását. A hálózati csatlakozásnál pedig az erőművekkel egyező feltételeket írna elő a számukra.

A hazai VET-ben 2016 decemberében jelent meg a villamosenergia-tárolás fogalma; a törvény 90/C. § (1 ) bekezdése szerint a villamosenergia-tárolókra alapvetően az erőművekre vonatkozó rendelkezések az irányadóak, így pl. a villamos energia hálózatra táplálásakor a tárolók üzemeltetőinek nem kell rendszerhasználati díjat fizetniük. A kormány felhatalmazást kapott arra, hogy a villamosenergia-
tárolóra és létesítésére, a villamosenergia-tárolói engedélyre, a villamosenergia-tárolói engedélyes jogaira és kötelezettségeire, a villamosenergia-tároló üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, valamint a villamosenergia-tárolói engedélyes és az elosztó által működtetett tároló teljesítményére és a kapacitás mértékére vonatkozó részletszabályokat rendeletben határozza meg. Ez a rendelet – megjelenését követően – sokat segíthetne a bizonytalanságok felszámolásában és ezáltal a tárolók létesítésében és működtetésében.

A tárolás-specifikus szabályok hiánya ellenére Magyarországon kereskedők, termelők, és elosztók is terveznek, illetve valósítottak meg tárolói projekteket. Az elosztók számára a VET 33/C. § engedélyezi, hogy az elosztási tevékenység optimalizálásának céljából a legkisebb költség
elve szerint az elosztó hálózat részét képező villamosenergia-tárolót létesítsenek és működtessenek, ám az ilyen létesítmények névleges kimeneti teljesítoképessége nem haladhatja meg a 0,5 MW-ot.

Ahogyan Európa más országaiban, úgy a tárolás hazánkban is a decentralizált, idojárásfüggő megújuló termelés integrálásában segítheti az elosztókat, ill. a rendszer-üzemeltetőket. Magyarországon jelenleg elsősorban a háztartási méretu naperőmuvek terjedése állítja műszaki kihívás elé ezeket a cégeket. A tárolói megoldások segíthetik az elosztókat a napelemes termelés feszültségnövelő hatásának kompenzálásában úgy, hogy a megtermelt energia helyben történő felhasználásával növelhető a lokális egyensúly, és csökkenthető a veszteség. A napelemes termelés integrálása passzív eszközökkel jóval költségesebb lehet, mint tárolók alkalmazásával. A napelemek elterjedési ütemével és mértékével kapcsolatos bizonytalanság miatt az is fontos szempont, hogy a tárolók szükség esetén könnyen áthelyezhetők, ami olcsóbb és egyszerűbb, mint a hagyományos rendszerfejlesztés.

Mindezen szempontok alapján érdemes lehet megfontolni a VET-ben az elosztók tárolói beruházásait korlátozó mérethatár eltörlését. Az uniós szétválasztási szabályoknak való megfelelés szempontjából egyedül a tárolóknak a piaci folyamatokat nem befolyásoló elosztói üzemeltetése a lényeges, a létesítmények mérete nem releváns kérdés. Emellett célszerű előre kialakítani azokat az átlátható és kiszámítható hatósági típus-eljárásokat, amelyeket az elosztók tárolói beruházása kapcsán a MEKH lefolytat majd az állásfoglalása kialakításához.

A szabad piacon muködő cégek tárolói projektjei elsősorban a tartalékpiaci lehetőségekre összpontosítanak, bár az ipari létesítményeket kiszolgáló, a feszültségszabályozás révén a selejtes termékek számának csökkentésében segítő tárolók telepítése is megtérülő beruházás lehet. A tárolók tartalékpiaci részvételét alapvetően a MAVIR által támasztott elvárások határozzák meg; a rendszerirányító a közelmúltban fontos lépéseket tett azért, hogy a tárolók megjelenhessenek ezen a piacon.

A jelenleg hatályos üzemi szabályzatot a MAVIR 2017. december 1 -jén tette közzé. Ebben fontos változás, hogy a primer szolgáltatás vonatkozásában kibővült az akkreditációra kötelezettek köre: a dokumentum immár nem csak a termelőket, de azon felhasználókat,
szabályozási központokat, és villamosenergia-tárolókat is ide sorolja, amelyek primer szabályozási képességgel rendelkező szabályozási egységet üzemeltetnek, vagy üzemeltetni szándékoznak.

A korábbi feltételekhez képest könnyítés, hogy a szabályozási egységnek a teljes primer szabályozási tartalék legalább 15 percig tartó aktiválására kell képesnek lennie, szemben az addigi legalább 30 perces előírással. Az üzemi szabályzatnak a MAVIR honlapján már elérhető (április 1 -től, július 1 -től, majd 2019. január 1 -től érvényes) változásai a primer szabályozásban való részvétel feltételeit nem érintik.

A tárolók lehetőségeit ugyanakkor korlátozzák a primer szabályozási piac jellemzői. A piac kevéssé tekinthető versenyzőnek, ami a kapacitáshiányra, a kevés résztvevőre, és az aukciók negyedéves rendszerére vezethető vissza. Ez a helyzet magyarázhatja, hogy aukciókon kialakuló árak mintegy ötszörös szintet képviselnek a német árakhoz képest, ahol a szolgáltatást a rendszerirányítók heti aukciók keretében szerzik be.

A MAVIR tenderein ráadásul jelenleg csak azok esélyesek, akik fel tudnak ajánlani 3, 5, vagy 10 MW-ot, mivel a legfrissebb, 2017 októberében kiadott versenytárgyalási dokumentációjában (VD) a rendszerirányító az idei első negyedévre, majd januárban a második negyedévre vonatkozó ajánlattételi felhívásában is +/- 28 MW-ban határozta meg a primer szabályozás céljára beszerzendő mennyiséget. Az ajánlattevőknek tehát ezen a rögzített mennyiségen kell osztozniuk. A tárolók piaci megjelenésével a kínálati verseny élénkülhet, ám a kereslet – a termelői kapacitások bővülésével párhuzamosan – csak korlátozott mértékben növekedhet. A keresleti oldalon
jelentős változást az az időszak hozhat, ameddig Paks 1 együtt termel Paks 2-vel.

A hatályos üzemi szabályzat szerint a szekunder tartalék szolgáltatás vonatkozásában azok a termelők kötelezettek akkreditációra, akik szekunder szabályozási képességgel rendelkező erőművi gépegységet üzemeltetnek, vagy üzemeltetni szándékoznak. A 2019. január 1-től érvényes módosítás az ilyen képességgel rendelkező felhasználókra is kiterjed, és az erőművi gépegység kifejezést a szabályozási
egység váltja fel. A szolgáltatásban továbbra is részt vehetnek szabályozási központok, amelyekhez csatlakozó kiserőművek, felhasználók közösen nyújtanak szekunder tartalék szolgáltatást.

A tárolók szekunder tartalék piaci részvétele előtt azonban továbbra is gátat szabhatnak a MAVIR által ilyen célra beszerzett termékek jellemzői. A VD 17. melléklete szerint ugyanis a szekunder tartalék szolgáltatás esetén a hétfőtől péntekig tartó időszakban, valamint a hétvégéket lefedő időszakban való rendelkezésre állás jelent egy terméket, ami azt jelenti, hogy az ajánlattevőnek képesnek kell lennie
legalább két napon keresztül folyamatosan, akár egy irányban biztosítania a kiegyenlítő szolgáltatást. A termelő eszközökkel is rendelkező piaci szereplők számára ugyanakkor reális lehetőség, hogy tárolói beruházásukat a primer mellett a szekunder szabályozásban való részvételre is alapozva tervezzék meg, így csökkentve a befektetés kockázatát; a tároló a szekunder szabályozást a szükséges
forgó tartalék nagyságának csökkentésével tudja támogatni.

A tárolók erőművek mellé telepítése azért is lehet vonzóbb alternatíva a szigetüzemi működtetésnél, mert ha a tároló töltése a hálózatról történik, akkor meg kell fizetni a rendszerhasználati díjat, szemben a saját erőműi termelésből származó töltéssel. A tárolók használatának kézenfekvő módja lehetne, ha a megújuló forrásból termelők maguk egyenlítenék ki a segítségükkel a termelésüknek az időjárás számlájára írható változásait. Az idojárásfüggő termelés tárolói kiegyenlítését azonban a megengedő hazai szabályozás nem minden esetben
teszi szükségessé, illetve vonzó beruházási opcióvá: a KÁT-termelők menetrendtől való eltérésének büntetése minimális, és nem fenyegeti őket a korlátozás veszélye, vagyis hogy csúcsidei termelésüket a rendszerirányító esetleg nem veszi át. A 0,5 MW feletti, a METÁR szerinti prémium-rendszerben értékesítő termelok számára ugyanakkor a tárolók biztosíthatják, hogy jobban előrejelezhető, így jobban
értékesíthető termékekkel léphessenek a piacra, és minimalizálják kiegyenlítő-energia fizetési kötelezettségüket.

A háztartási méretű, a napelemes termelést tárolóval kombináló rendszereknél az ösztönzöttség hiányát eredményezi az átvételi (KÁT) ár és a kiskereskedelmi ár közti különbség alacsony (10% körüli) szintje. E mellett ugyanis nem éri meg tárolóval kiegészíteni a napelemes rendszereket, hiszen nincsen valódi értéke a hálózatról vételezett villamosenergiamennyiség csökkentésének. A tárolók használatát ebben az
esetben pl. a napszaktól függő (vagy napi tőzsdei árakhoz illeszkedő) tarifák bevezetése ösztönözhetné.

Mindennek alapján a tárolók használatának ösztönzésére a következő szabályozási irányokat tartjuk megfontolásra érdemesnek. Hangsúlyozzuk, hogy nem konkrét javaslatokról van szó, mert azokat a villamosenergia-piac komplexitása okán részletes hatástanulmánynak kellene megalapozniuk:

• Az elosztók által működtetett tárolókra vonatkozó mérethatár eltörlése, a működtetés céljának és feltételeinek pontos szabályozásával és az ehhez kapcsolódó hatósági eljárások kiszámíthatóvá tételével;
• A primer szabályozási piaci verseny erősítése, pl. az aukciók gyakoriságának növelésével;
• A szekunder szabályozási piacon való részvétel megkönnyítése a termék-egységek lerövidítésével;
• A megújuló termelők kereskedelmi mérlegkörökbe való fokozott integrációjával (0,5 MW alatt is) a piaci mechanizmusok erősítése a kiegyenlítő energia piacon;
• Dinamikus árazású kiskereskedelmi szerződések bevezetése.

—————————————-

1 Az Európai Parlament és a Tanács 2009/72/EK Irányelve a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

Forrás: REKK – BEÖTHY ÁKOS