A Volkswagen annyiért vásárolt akkumulátort, mint a Tesla piaci értéke

Share Button

Ez 48 milliárd dollárt jelent. Lehet készülni, hogy hamarosan ellepik a piacot a német konszern elektromos járgányai.

Kell is az akkumulátorgyártói kapacitás, mert a VW 2025-re azt tervezi, hogy évente akár 3 millió elektromos járművet fog eladni és 25 féle, tisztán elektromos autójuk lesz, míg konnektoros hibridből 20 félét fognak kínálni – erről Herbert Diess ügyvezető igazgató beszélt a befektetőknek a cég berlini, éves, részvényesi találkozóján.

Két hónapja a németek már kötöttek egy 20 milliárd dolláros akkuüzletet, hogy az európai és kínai elektromos autóik számára legyen elegendő akkumulátorpakkjuk, ez egészült most ki egy újabb 28 milliárdossal. A német autógyártó egyelőre nem tett közzé semmilyen konkrét gyártói megnevezést a szerződések kapcsán, de vélhetően a piac vezetőivel kötött szerződést: az LG Chem, a Samsung SDI, a Panasonic, vagy a CATL nevű cégekkel.

A Volkswagen elektromos járműgyártásának felfuttatása ebben az évben kezdődik. Az Audi e-tron quattróval indul, de a jövő évtől jelentősen bővülni fog számos új járművel, és 2020-tól már valóban új világot ígér a német gyártó, amely leginkább a korábban bemutatott I.D. electric vonalát fogja követni.

Ezek a fent is vázolt, hatalmas összegű szerződések jól mutatják mekkora a kereslet jelenleg a szabad kapacitásokra, annak ellenére, hogy a Volkswagen is roham tempóban akar létrehozni saját akkumulátorgyártó bázist, hogy ne legyen kitéve a piaci körülményeknek.

Forrás: hvg.hu