Áder: a klímaváltozás kézzelfogható

Share Button

A klímaváltozás kézzelfogható, ezt világosan bizonyítják az adatok, illetve a jelzések és figyelmeztetések nap mint nap, évr?l-évre – fejtette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön Szentendrén.

Az államf? a 25 éves Közép- és Kelet-európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) ülésén kiemelte: az itt dolgozó munkatársak, szakért?k már 25 évvel ezel?tt felhívták a figyelmet a környezeti fenntarthatóság problémájára, és a következ? években is következetesen megtették ezt.

Áder János köszönetet mondott a környezetvédelmi központ munkatársainak a sikeres programok elindításáért és megvalósításáért, az elmúlt 25 évben megvalósított szemléletformálásért, a technológiaváltás el?segítéséért, a korszer?bb szabályok ösztönzéséért, és az új intézményformák kitalálásáért.

Elmondta, a regionális központ elmúlt 25 évét értékelve számos programot ki lehetne emelni. Ezek között említette azt a kutatást, amely a légszennyezésnek a gyermekkori légz?szervi betegségekkel való összefüggését taglalta, vagy amelyik azt vizsgálta, hogy a környezeti és biztonsági kockázatokat hogyan lehet regionális együttm?ködési lehet?ségekké átfordítani.

A számos kutatás, tanulmány közül Áder János kiemelte azt az egyszerre nemzetközi, európai és magyar vizsgálatot, amit az Európai Unió is támogatott, s ami a Kárpát-régió klímaváltozását vizsgálta (CarpathCC Climate Change Framework Project). Ez a szomszédos országok közötti együttm?ködést is jól szimbolizálta – tette hozzá.

A projekt a következ? 30-50 év távlatában 1-3 fokos átlagos h?mérsékletemelkedéssel számolva vizsgálta a változás környezeti, erd?gazdálkodási, növénytermesztési vagy a turizmusra gyakorolt hatásait, és javaslatokat fogalmazott meg a veszélyek elhárítására a földhasználat, a vízgazdálkodás és az erd?gazdálkodás területén – mondta. Közölte, hogy a projekt sikeresen zárult, és kedvez? volt a nemzetközi fogadtatása, ami a folytatás lehet?ségét is felveti. Reményét fejezte ki, hogy a folytatáshoz, ami még alaposabb kutatást eredményez, az unió is támogatást ad majd.

Szólt arról is, hogy a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ 25 évvel ezel?tti megalakulásakor senki sem gondolta, hogy 2015-ben a várható természeti katasztrófák számának óriási növekedésér?l, a globális felmelegedés következményeir?l, a jégtakaró olvadásáról, az óceánok savasodásáról, az élelmiszertermelési és ellátási problémák fokozódásáról, vagy vízellátási problémákról fogunk beszélni.

Rámutatott, hogy ez nem egy sci-fi történet, hanem az ENSZ legutóbbi jelentésének összefoglalója. Szavai szerint a szemünk el?tt játszódó klímaváltozás hasonlít az ózonlyukkal kapcsolatos történethez: az is a tagadással kezd?dött, hosszas halogatással, felel?sségelhárítással folytatódott, majd jöttek a politikusok rövidlátó nyilatkozatai. A beismerés után éveken keresztül „tipródtunk-totyorogtunk” a probléma megoldása körül, míg az 1987-es montreali megállapodást követ?en betiltották a CFC, azaz az üvegházhatású gázokat – mondta.

Áder János szerint ismét a tipródás és a totyorgás stádiumában vagyunk, és csak remény van arra, hogy Párizsban megállapodnak a klímavédelemr?l, és azt gyors cselekvés követi.

Úgy vélte, akkor lehet Párizsban eredményesen tárgyalni, ha a legnagyobb szennyez?k megállapodnak egymással, ebben kiemelt szerepe van az Egyesült Államoknak és Kínának. Az államf? arra kért mindenkit, hogy akinek van erre befolyása, próbálja meg az amerikai vagy a kínai döntéshozókat meggy?zni arról, hogy a korábban megkötött megállapodásukat egészítsék ki a tavaly év véginél ambiciózusabb célokkal. Ehhez az EU örömmel fog csatlakozni, és a többi nagy szennyez?nek sem lesz más választása, minthogy kövesse ?ket – jelentette ki.

A köztársasági elnök a tanácskozás résztvev?it egyebek között a veszély tudatosítására, a kutatási eredmények közérthet?vé tételére kérte, és arra, hogy segítsenek a felel?sségérzet felkeltésében.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felel?s államtitkár beszédében kiemelte: az a társadalom, amely megtanul valamit, de nem adja tovább, nem lehet fenntartható. A környezetvédelmi politika fontossága egyáltalán nem csökken, amikor olyan kérdésekkel kell szembenézni, mint a biodiverzitás csökkenése, az ivóvízforrások visszaszorulása, a genetikai technológiák elterjedése. Ezek a kihívások azonban egyben lehet?ségek is arra, hogy megtanuljunk globálisan együttm?ködni – fogalmazott.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy alapvet?en fontos az oktatás, véleményformálás szerepe. A most felnöv? generációk a környezetet már fontosabbnak tartják, mint szüleik – mondta. Ez a generáció már jobban megérti, hogy a környezetvédelem nemcsak a gazdag emberek, fejlett országok kiváltsága – hangsúlyozta.

A REC feladatai és kihívásai nem lesznek könnyebbek a következ? 25 évben, azonban vélekedése szerint a központ munkájának is köszönhet?en egyre elismertebb és felismertebb kérdés a környezetvédelem fontossága a régióban.

Az 1990-es alapítású REC nemzetközi szervezet, amely a környezetvédelmi problémák megoldásának el?segítésén, az érintettek közötti kooperáción, az információ szabad áramlásán munkálkodik a környezetvédelemmel kapcsolatos döntéshozatalban való nyilvános részvétel el?mozdítása révén. A REC 17 országban tart fenn irodahálózatot, központi irodája Magyarországon van.

gde hvk gry

Forrás: MTI 2015. június 11., csütörtök 11:58