Amazónia fafajainak egy százaléka tárolja a térség növényzete által megkötött szén felét

Share Button

Amazónia fafajainak egy százaléka tárolja a hatalmas dél-amerikai es?erd?k növényzete által megkötött szén felét brit kutatók becslése szerint.

Noha a térségben nagyjából 16 ezer fafaj él, a szakemberek azt találták, hogy 182 faj játszik dönt? szerepet a széntárolás folyamatában.

Amazónia létfontosságú a bolygó szénciklusa szempontjából, növényzete többet tárol ebb?l az elemb?l, mint bármelyik másik földi ökoszisztéma – idézte a BBC News a Nature Communications cím? szaklapban megjelent tanulmányt.

A trópusi erd? mintegy 5,3 millió négyzetkilométeren terül el, a bolygó növényei által megkötött szén 17 százalékát tárolja. Sophie Fauset, a tanulmány egyik szerz?je, a Leedsi Egyetem kutatója elmondta, munkájuk egy 2013-as tanulmányból indult ki, amely szerint Amazónia mintegy 390 milliárdos faállományának többségét – amelyek körülbelül 16 ezer fajhoz tartoznak – 227 hiperdomináns faj teszi ki.

„A nagyságukat is számításba kellett venni: az óriásfák nagyobb szerepet játszanak a szénciklusban” – fejtette ki Fauset.

Minél nagyobb a fa, annál több biomasszát, ezen belül szenet tartalmaz, és mivel a fák sokáig élnek, évtizedekre, akár évszázadokra is magukba zárják a légköri szén-dioxidot.

A kutató arra is figyelmeztetett, hogy hiba lenne csak erre a 182 fajra koncentrálni, és olyan kiterjedt ültetési programba kezdeni, mely ezekre a fajokra épül, hogy több szén-dioxidot kössenek meg a légkörb?l. Fauset szerint a vizsgálat a jelenlegi állapotot tükrözi, mely könnyen változhat, és lehet, hogy a jöv?ben más fafajok játsszák a f?szerepet a földi szénkörforgásban, ezért az ?serd? biológiai sokszín?ségét még fontosabb meg?rizni.

„Így az es?erd? sokféle fája más-más módon tudja kezelni a környezet változásait” – hangoztatta a kutató.

Egy másik, az Environmental Research Letters cím? szaklapban szintén frissen megjelent tanulmány a globális szénkörforgás bonyolultságára mutat rá. Szerz?i szerint az erd?k globális szénkibocsátását alábecsülték eddig, mert nem vették teljesen figyelembe a fakitermelésb?l származó, bomló famaradékot. A Borneón végzett vizsgálat azt találta, hogy a famaradékok akár a teljes biomassza 64 százalékát is kitehetik.

Marion Pfeifer, a kutatás vezet?je, a londoni Imperial College munkatársa megjegyezte, hogy a világ erd?inek hatalmas része nem elnyel?je, hanem inkább kibocsátója a légköri szén-dioxidnak, amely a kivágott fák maradékainak bomlásából kerül az atomszférába.

Becsléseik szerint az üvegházhatású gázok emberi tevékenység okozta kibocsátásának mindegy negyede származik  erd?gazdálkodásból, mez?gazdaságból és a földhasználat változásaiból.

http://www.bbc.com/news/science-environment-32497537

pbe kut kpt

Forrás: MTI 2015. április 29., szerda 16:24