Rendhagyó felvetésnek t?nhet, hogy a családiház-szigetelések vagy az ipari gyártási folyamatok energetikai korszer?sítése az infrastrukturális beruházások közé tartoznak, és – ahogy a vasút- és gázvezeték-építések is – komoly mérték? állami forrást igényelnek. Aki eljut a lap aljáig, talán sikerül meggy?znöm arról, hogy gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból helyes és fontos lenne ez a szemléletbeli bakugrás.
Tavaly év végén Párizsban áttörés született a klímatárgyalásokon. Az elfogadott dokumentum legalábbis megteremteni a lehet?séget, hogy 1,5 °C körül állapodjon meg a globális h?mérséklet emelkedés az évszázad végéig. Ehhez azonban nagyon komoly változásoknak kell végbemenniük, els?sorban az energiához való viszonyunkban. Az EU céljai között szerepel egy minimum 80 százalékos kibocsátáscsökkentés 2050-re.
Képzelje el, hogy otthonának hagyományos energiafelhasználását ötödére szorítja vissza a következ? évtizedekben! Megvan? Ugye elképzelhetetlennek t?nik. Pedig lehetséges, és muszáj is lesz. Nyilvánvaló, hogy ekkora változást ugyanabban a rendszerben gondolkozva, ugyanazon energetikai hozzáállás mentén, ami az elmúlt hetven évben kiszolgálta a gazdaságot és az életünket, nem lehet elérni.
A Nemzetközi Energiaügynökség elemezte, hogy a következ? évtizedekben a klímavédelmi beruházások finanszírozási igénye hogyan oszlik meg a f?bb ágazatok között (energiahatékonyság, megújuló, nukleáris, CO2 -elnyelés és -tárolás). Arra az eredményre jutottak, hogy a következ? 25 évben ilyen céllal elköltött dollárbilliók több mint felének az energiahatékonyságban a helye, azaz meg kell nyolcszorozni az ide áramló t?két. Hacsak nem történik radikális fordulat, a klímavédelem alapjait nem sikerül leraknunk.
Az energiahatékonyság energetikai és politikai megítélése mind ez idáig hibás volt. Az energiahatékonyságot infrastruktúra-beruházásként kell kezelnünk, és a vasútfejlesztési, illetve gázvezeték-építési támogatások melletti soron kell szerepelnie az állami költségvetésben, hiszen pont úgy viselkedik, mint ezek a beruházások, bár sok millió projektr?l van szó. Óriási t?keigény jelentkezik a projekt elején, ami csak hosszan, akár évtizedek alatt nyerhet? vissza. Ilyenkor szó szerint betonozzuk a házainkba és az üzemekbe ezt a pénzt. Ugyanakkor jelent?s haszonnal bír, jóléti szolgáltatást nyújt a társadalomnak és a gazdaság szerepl?inek; egészségesebb, melegebb és komfortosabb lakások, alacsonyabb fenntartási és forgóköltségek mellett. Ezzel ugyanakkor jelent?s er?források szabadulnak fel más fontos célokra. Ez pedig nem más, mint az infrastruktúra tankönyv szerinti definíciója.
Ha politikusaink komolyan vennék az EU klímapolitikáját, az Energia Unióban lefektetett alapelveket és a társadalmi érdekeket, akkor egy felesleges atomer?m? vagy stadionok er?ltetett finanszírozása helyett annak a már létez? infrastruktúrának a fejlesztésébe irányítanák a költségvetési és kohéziós pénzeket, ami igazán állami feladatnak min?sül. Így végre nem apró és statisztikában szabad szemmel alig látható energiaigény-csökkenés történne, hanem korszakalkotó és üdvös változás menne végbe Európa energiarendszerében, számos egyéb pozitív gazdasági és társadalmi haszon mellett: alacsonyabb környezeti terhelés és egészségesebb emberek, milliónyi új munkahely, magasabb energiabiztonság. Nem mellesleg nagyságrenddel n?ne meg az esély a klímaváltozás elleni sikeres küzdelemnek.
Forrás: forbes
