Audi-vezető: csúcsra járatva a győri járműgyár, új motormodellek készülhetnek

Share Button

Berkó Gergely, az MTI tudósítója jelenti:

Az augusztusban induló háromm?szakos munkarenddel teljes kihasználtsággal m?ködik majd a gy?ri járm?gyár, a következ? években pedig újabb motorváltozatok gyártása indulhat meg itt – nyilatkozta az MTI-nek Axel Strotbek, az Audi AG igazgatótanácsának pénzügyekért és szervezeti kérdésekért felel?s tagja.

Konkrét összeg említése nélkül kijelentette, „továbbra is jelent?s befektetéseket hajtunk végre Gy?rben, hogy elérjük céljainkat”, megemlítve, hogy az utóbbi esztend?kben átlagosan 300 millió euró, a betelepülés óta eltelt két évtizedben pedig összesen mintegy 6,75 milliárd eurót ruházott be Magyarországon a társaság.

„Középtávon piacvezet?vé akarunk válni a prémiumautók piacán, ehhez pedig arra van szükség, hogy az egyre növekv? részszegmensekben ki tudjuk szolgálni a vev?i igényeket” – jegyezte meg Axel Strotbek az MTI-nek, hozzátéve, az Audi moduláris stratégiája révén számos olyan sztenderdet alakítottak és alakítanak ki, amelyeket aztán számos további modellbe beépíthetnek.

Emlékeztetett arra: az Audi a Volkswagen-konszern már sok évvel ezel?tt elindította moduláris stratégiáját, amelyet olyan, jelent?s fejlesztések el?tt álló területeken is tovább kívánnak vinni, mint például az elektromos meghajtás. A szegmensben piacvezet? – az Audi tavalyi eladásait negyedével meghaladó – BMW megel?zése kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet az Audi csúcsvezetésének tagja: nem csak azon múlik, hogy darabszámban túlszárnyalják a riválist, hanem e mögött egészséges, fenntartható és gazdaságosan m?köd? rendszert kell m?ködtetni.

2030-ban a jelenleg egymilliárdos autóállomány két és fél-, háromszorosa közlekedik majd a világ útjain, és a növekedés nagyját a fejl?d? államok hozzák. Axel Strotbek Kína esetét hozta példaként, ahol egy gazdasági „csoda” eredményeként egy hihetetlen gazdasági  potenciált jelent? középosztály alakult ki, amely már megengedheti magának, hogy prémium márkát vásároljon.

Ugyanakkor az Egyesült Államokban is sikerült az Audinak jelent?sen növelni eladásait annak révén, hogy a megfelel? modellekkel vannak jelen a piacon és hogy emelkedett a prémium márkák piaci aránya – tette hozzá.

A moduláris motorok megteremtésében „dönt? szerepe van gy?ri gyárunknak”, amely a világ legnagyobb járm?motor-el?állítója, hiszen innen származik a konszern által kibocsátott autók er?sforrásainak jelent?s hányada. „Ez a szempont akkor is érvényesülni fog, amikor magasabb szint? technológiákba fektetünk Gy?rben” – jegyezte meg.

Axel Strotbek konkrét típusok említése nélkül arról beszélt: bizonyos, hogy az egyik f? csapásirányban, a prémium kategória legfels? szegmensében fejlesztések várhatóak a gy?ri motorgyártásban.

A tavaly decemberben bejelentett, az Audi története legnagyobbjának számító, 22 milliárd eurós fejlesztési programról szólva az igazgatótanácsi tag elmondta: az összeg nagy részét „magától értet?d?en” Európában fektetik be, és a szigorodó szén-dioxid-kibocsátási követelmények miatt ebb?l jelent?s összeget fordítanak a meghajtás-technológiára.

A tavaly felavatott gy?ri járm?gyár felépítése után nyitva hagyták a b?vítés lehet?ségét, „erre jelenleg nincsen okunk, de fontos, hogy felkészülten állunk a kihívások elé” – mondta. Ugyanakkor lényeges szempontként említette, hogy az Audi „minél közelebb legyen vev?ihez”, például a jelent?s eladás-növekedést produkáló észak- és dél-amerikai vagy a kínai piacon

Hozzátette, a gazdaságos üzemméret miatt szintén „helyes stratégia” az is, hogy egyes modellekkel egy gyárból látják el a világpiacot. (Jelenleg csak a gy?ri gyárban készül az A3 kabrió és limuzin változata, valamint a TT Coupé.)

A Martin Winterkorn Volkswagen-konszernf?nök napokban tett, a németországi termelés magas költségeir?l szóló kijelentésével kapcsolatos kérdésére úgy nyilatkozott: ezeket a viszonylag magas termelési költségeket olyan intelligens technikai megoldásokkal és magas termelékenységgel kell ellenpontozni, amelyeke eredményeként a telephelyek versenyképesek maradnak.

bly gte

Forrás: MTI 2014. július 23., szerda 4:37