Ausztria nem nyugszik bele az atomerőmű-építésbe

Share Button

Ausztria nem nyugszik bele abba, hogy az Európai Unió Bírósága helybenhagyta az Európai Bizottság azon határozatát, amelyben az jóváhagyta az Egyesült Királyság által a Hinkley Point C atomerőmű javára nyújtani tervezett támogatásokat.

Ügyvédjeink az elmúlt hetekben részletesen áttanulmányozták a törvényszék döntését, ezek alapján továbbra is látunk esélyt egy fellebbezés előtt – idézte a Reuters Elisabeth Koestinger fenntarthatóságért felelős miniszter Kronen Zeitungnak adott nyilatkozatát. A miniszter szerint az osztrák kormány szerdán dönthet formálisan is a fellebezésről.

A francia EDF és a kínai CGNP nukleáris energetikai társaság tervei szerint a mintegy 25,3 milliárd dolláros (19,6 milliárd font) projekt keretében épülő Hinkley Point C 2025-ben csatlakozhat a hálózatra.

Az Európai Bizottság 2014-ben adta meg az engedélyt a projektre, illetve az építéshez nyújtani tervezett támogatásokra. Határozatában a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó támogatások összeegyeztethetők a belső piaccal. A Bizottság szerint e támogatások szükségesek ahhoz, hogy megfelelő időben elérjék az új atomenergia-termelő kapacitások létrehozására irányuló célkitűzést, miközben a versenytorzulás veszélye korlátozott, és e támogatások negatív hatásait ellensúlyozzák azok pozitív hatásai. Ausztria a határozat megsemmisítéséért folyamodott a törvényszékhez (elsőfokú bírósághoz), amely azonban elutasította a keresetet 2018 júliusában.

Ausztria kifogásai részben az erőmű által termelendő villamos energia számára garantált, a piaciakat meghaladó tarifákra vonatkoznak; de egyebek mellett ellenzi a projekt számára 17 milliárd fontig biztosított állami hitelgaranciát is.

Ausztriában a nukleáris energia elfogadottsága alacsony, az ország polgárai 1978-ban népszavazáson utasították el, hogy a Bécshez közeli Zwentedorfban épült reaktort üzembe helyezzék, amely azóta egyebek mellett naperőműként és edzőközpontként funkcionál.

Forrás: portfolio.hu