Az atomerőmű tiszta ráfizetés?

Share Button

167069102

Nagy-Britannia nukleáris kapacitásainak b?vítését tervezi a következ? évtizedben, francia és kínai cégek részvételével. Chris Bowlby történész, a BBC munkatársa ennek kapcsán az ország korábbi – és a hozzájuk f?zött elvárásokat messze nem beteljesít? – atomer?m?-építési kísérleteit tekinti át.

A brit kormány tavaly ?sszel hagyta jóvá az új atomer?m?-beruházást – az els?t ebben a nemzedékben. A Délnyugat-Angliában, a somerseti Hinkley Pointban tervezett nukleáris létesítmény visszafordítja az elmúlt évtizedekben megfigyelhet? tendenciát: a költségek, a politikai félelmek és a közvéleményben tapasztalható ellenérzések miatti fokozatos elfordulást a nukleáris energiától. Mi maradt az atomenergiával kapcsolatos elvárásokból a technológia els? fellendülése, a második világháború utáni évtizedek korából?

A világ els? polgári célokra használt, ipari nukleáris létesítményét II. Erzsébet királyn? adta át a cumbriai Calder Hallban, 1956-ban, szoros összefüggésben a brit nukleáris arzenálhoz szükséges plutóniumgyártással. Még ugyanabban az évben a szuezi válság megmutatta, hogy a közel-keleti olajkészletekhez való hozzáférés kiszámíthatatlanná válhat, és ez stratégiai jelent?séggel ruházta fel a nukleáris energiát.

h i r d e t é s

Az új atomkornak titulált jöv? széles kör? társadalmi és gazdasági el?nyökkel kecsegtetett – többek között olcsó elektromos árammal. A közvélemény-formálók el?szeretettel ismételgették az Egyesült Államok Atomenergia Bizottságát vezet? Lewis Strauss kijelentését: „Nem túlzás, ha arra számítunk, hogy a gyerekeinknek már olyan olcsó áramuk lesz, hogy mérni sem érdemes.” Fred Lee pedig, aki az 1960-as évek közepén volt az ország energiaügyi minisztere, a brit Alsóházban azt mondta: „Biztos vagyok benne, hogy megütöttük a f?nyereményt!” Abban is reménykedtek, hogy a brit nukleáris energia az exportot is felpörgeti majd.

Kevesen voltak, akik a kétségeiket hangoztatták. De mekkora lehetett valójában a fejlesztések támogatottsága? Nem árt, ha emlékeztetünk arra – fejti ki Jonathan Hogg történész, a Liverpooli Egyetem tanára –, hogy „az embereknek nem igazán kínáltak választási lehet?séget”. A Calder Hall-i beruházást az atomfegyver-programhoz hasonló titkossággal kezelték, még a parlament sem látott bele a részletekbe. Ugyanakkor a közvéleményben is tetten érhet? volt egyfajta kett?sség: az 1948-as Gallup-felmérés szerint az el?z? adathoz képest 10 százalékkal többen gondolták azt, hogy az atomenergia felhasználása többet árt, mint használ.

3262725

Calder Hall, 1962.Fotó: Keystone / Europress / Getty

1962 és 1971 között kilenc darab Magnox-típusú, ma már elavult, brit tervezés? atomer?m? kezdte meg a m?ködését. A munkáspárti Wilson-kormány az 1960-as, 70-es években a technológiai fejl?dés politikai vízióját az atomer?m?-építésekhez kötötte. Tony Benn (az átalakuló minisztériumi struktúrában el?bb technológiai, majd energiaügyi miniszter) a különutas brit atomenergia-ipar élharcosa volt. Kés?bb azonban a kormányon és az ágazaton belül is éles vitákba bonyolódott annak kapcsán, hogy milyen típusú reaktorokat érdemes meghonosítani a szigetországban.

N?nek az aggodalmak

Az 1970-es években az atomenergia árnyoldalairól is egyre több szó esett. N?tt a félelem a nukleáris hulladékok sorsával kapcsolatban. A külföldr?l származó atomhulladék brit földön való elhelyezésére vonatkozó terveket a Daily Mail például ezzel a szalagcímmel kommentálta: „Nagy-Britannia a világ atomszemetese lesz”.

3062658

Atomenergia-ellenes tüntetés Londonban, 1958.Fotó: Evening Standard / Europress / Getty

A nukleáris balesetekkel kapcsolatos aggodalmak is megjelentek. A korábbi esetek részleteit – például az 1950-es években a windscale-i er?m?ben történt tüzet – kés?bb sem hozták teljes egészében nyilvánosságra. 1977-ben azonban az id?közben atomszkeptikussá vedlett Tony Benn biztonsági kockázatokat elemz? ellen?ri jelentéseket tett közzé. A külföldi balesetek – például az amerikai Three Miles Island-i baleset 1979-ben, vagy az 1986-os csernobili katasztrófa – csak tovább gerjesztették a félelmeket.

De hiába uralkodott atomellenes hangulat az 1980-as évek Nagy-Britanniájában, Jonathan Hogg szerint ez semmiféle politikai következménnyel nem járt. A Munkáspárt a politikáját akkoriban meghatározó vezet?k, Michael Foot és Neil Kinnock révén az egyoldalú nukleáris leszerelés irányvonalát követve komoly támadási felületet kínált ellenfeleinek, akik Hogg szavaival „az atomellenességet hazafiatlannak bélyegezték”. Az 1980-as évek konzervatív kabinetjei a szénbányászok elleni játszmában használták aduként a nukleáris energiát. Ugyanakkor az iparág privatizálására irányuló lépések fellebbentették a fátylat arról, milyen hosszú távú költségei vannak az atomenergiának. A régebbi típusú Magnox-er?m?vek privatizálását 1989-ben a magas járulékos költségek miatt fel is adták.

Az atomenergia megítélése tehát a brit közéletben folyamatosan mérleghintázott: sosem támadták annyira hevesen, de soha nem is támogatták igazán lelkesen. Nem vált els?dleges energiaforrássá (ahogy bevezet?i annak idején megjósolták): az 1990-es évek közepén érte el csúcspontját, amikor a brit energiatermelés valamivel több mint 25 százalékát produkálta.

Megosztott Európa

Felt?n? a különbség a szomszédos Franciaországgal, ahol az atomer?m?vek biztosítják az ország energiatermelésének zömét. Gabrielle Hecht, a Michigani Egyetem professzora szerint a háború utáni Franciaország új, sugárzó korszakának megteremtését többek között az atomprogramtól várta, amely a francia nemzeti identitást a technológia nyelvén fogalmazta újra. Tudósok és újságírók egymást túllicitálva üdvözölték a modern várakként funkcionáló atomer?m?veket, amelyek tekintélyt kölcsönöznek a franciáknak, és lehetetlenné teszik az ország atommentességét.

176655159

Three Miles Island, 1970.Fotó: Photoquest / Europress / Getty

Nagy-Britanniában azonban a Blair-kormány egy 2003-ban közzétett hivatalos kiadványban az atomenergiát gazdasági értelemben haszontalannak min?sítette, jelezve, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az energiahatékonyságra, a megújuló energiára, és az elavult atomer?m?vek fokozatos leállítása mellett nem szabad újabb nukleáris er?m?veket létesíteni. Kétségbeesett tervek születtek arra nézve, miként helyettesíthetnék az atomenergiát, hogy ne kelljen leoltani a lámpát. Sokan a fosszilis tüzel?anyag-készletek kifogyásával riogattak; a gázer?m?vek hátulüt?ire – az amerikai palagáz-forradalom ellenére – szintén rámutattak.

A klímaváltozás megfékezése érdekében létrehívott szén-dioxid-kibocsátási kvóták komoly hatással jártak a széntüzelés? er?m?vek gazdaságosságára, miközben a megújuló energia el?állítása nem váltotta be a hozzá f?zött reményeket. Nem véletlen, hogy az atomenergia békés felhasználása mellett ma újra sokan kardoskodnak – például olyan, korábban atomellenes környezetvéd?k, akik szerint a széntüzelés kiváltására nélkülözhetetlen a nukleáris termelés.

Ellentmondásos érvek

Európa vezet? hatalmai tehát gyökeresen eltér? stratégiát követnek: mialatt Németország hátat fordít az atomenergiának, Nagy-Britanniában újraélednek az ezzel kapcsolatos ambíciók. Ez azonban már össze sem hasonlítható az 1950-es évek hazafias felbuzdulásával. Egy nemrégiben született parlamenti jelentés szerint az Egyesült Királyság nukleáris készletei kifogyóban vannak. A legújabb tervek szerint mind a szaktudást, mind a beruházásokhoz szükséges t?két külföldr?l fogják beszerezni: a 2023-ra megépül? atomer?m? generálkivitelez?je a francia állami energiakonszern, az EDF lesz, a f? befektet? pedig a kínai CGN. A jöv? kérdése, hogy az EDF megszeretteti-e majd a britekkel annyira az atomenergiát, amennyire a franciák kedvelik.

3423271

A Dounray-er?m? épül? reaktora, 1956.Fotó: Charles Hewitt / Europress / Getty

A legnagyobb kérdés azonban az, miként befolyásolja mindez az energiaárakat. Ezen a területen mintha semmi sem változott volna az ’50-es évek óta. A kormány – és maga David Cameron kormányf? – magabiztosan kijelentette, hogy hosszú távon mindez alacsonyabb villanyszámlákat jelent. Ám ahelyett, hogy az állítólag majdan az ország energiaellátásának 7 százalékát fedez? Hinkley Point-i er?m? olyan olcsó energiát termelne, hogy már mérni sem érdemes, a befektetés gazdaságossága érdekében a brit kormány szerz?désben garantálta a mai piaci áraknál jóval magasabb átvételi árat.

Forrás: index.hu

Vélemény, hozzászólás?