Az E.ON az idén is folytatja hálózatfejlesztési munkálatait Baranyában

Share Button

Az E.ON csoport idén is folytatja hálózatfejlesztési munkálatait Baranya megyében, a csaknem 1,2 milliárd forintos beruházást saját forrásból finanszírozza – közölte a szolgáltató szerdán az MTI-vel.

Az E.ON Hungária Zrt. közleménye szerint Pécsett 800 millió forintból mintegy 70 különböző fejlesztést terveznek. A többi között villamos- és gázvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserél, illetve épít ki az energiavállalat – ismertették hozzátéve, hogy a megyeszékhelyen a munkálatok március végén elindultak. Baranya megye további területein 376 millió forintot költenek hálózatfejlesztésre: Siklóson 224 millió, Komlón és térségében 130 millió, Szigetváron pedig 22 millió forint értékben valósítanak meg az áramhálózat üzembiztonságát fenntartó beruházásokat. A közleményben beszámoltak arról is, hogy a vállalatcsoport Baranyában 5000 kilométer hosszú áram- és 3200 kilométer gázvezeték üzemeltetéséről és karbantartásáról gondoskodik, amelyet tavaly 1,1 milliárd forintból fejlesztettek szintén saját forrásból a megyében.

Forrás: MTI