Az LMP esete a valós tények hiányával Hárfás Zsolt válasza Ungár Péter, az LMP képviselője „A Kormánymédia esete a Roszatom lobbistájával” című írására

Share Button


Miután Ungár Péter, az LMP képviselője „A Kormánymédia esete a Roszatom lobbistájával” című írásában megszólított, szeretném felhívni a figyelmet az alábbi tényekre.

 

Ahogy a Paks II-projektet támadókkal vitatkozva szoktam fogalmazni, a tények makacs dolgok. Vegyük őket ezúttal is sorra: atomenergetikával foglalkozó mérnökként a szakmai kiadványok mellett folyamatosan eleget teszek a legkülönbözőbb irányultságú és hátterű kiadványok cikkírásra, szakértői munkára, interjúkra, előadásokra vonatkozó felkéréseinek, köztük az Atomenergia Info szakportál megkereséseinek is. Nem vagyok viszont alkalmazottja egyetlen sajtóterméknek, ezek kiadójának vagy más gazdasági szervezetnek sem.

Amikor szakmérnökként felkérést kapok, mint például két éve a zöld szervezetek kezdeményezésére rendezett, az Igazság Paksról (Paksról Mindenkinek) elnevezésű vitában való részvételre, nem vizsgálom azt, hogy ki kinek a finanszírozásával milyen gazdasági, vagy politikai érdekek mentén kér fel a szereplésre.

Mérnökként és független szakértőként a szakmai véleményemet mondom el, írom le és ebben a tényeken és a szakmai szempontjaimon kívül semmi más sem befolyásol, így az sem, hogy éppen kinek, vagy minek képzel Ungár Péter, vagy bárki más.

 

A véleményemet ezúttal sem rejtem viszont véka alá Ungár Péter írásával kapcsolatban: Ungár Péternek a Paks II-őt ellenzők táborához hasonlóan nincsenek megalapozott szakmai érvei. Ezért személyemet támadva próbálja lejáratni tényekkel és számításokkal alátámasztott érvelésemet arról, hogy Paks II-re szükség van, mert a magyar viszonyok között 30%-os tartós importhányad közepette a megújuló energiaforrások nem képesek kiváltani az atomerőművet és biztosítani az ország folyamatos villamosenergia-ellátását, ami nemzeti érdek. A megújuló energiaforrásokra természetesen szükség van, de csak kiegészítő forrásként jöhetnek számításba.

 

Ezek szakmai kérdések és a jövőben is kizárólag a dolgok valós helyzetével kívánok foglalkozni, ahogy ez egy független szakértőtől elvárható.

 

Hárfás Zsolt

energetikai mérnök, okleveles gépészmérnök