Az olaj utáni időkre készül Szaúd-Arábia

Share Button

A királyság 500 milliárd dolláros befektetéssel kíván létrehozni egy speciális üzleti zónát, melynek legfőbb célja, hogy csökkentsék az ország függőségét az olajbevételektől. 

Szaúd-Arábia kedden 500 milliárd dollár értékű befektetési tervet jelentett be, melynek keretében a jordán és egyiptomi hármas közös határon egy olyan ipari és üzleti zónát hoznának létre, amely nagyban segítene abban, hogy a királyság szabaduljon az olajtól való függőségéből – írta a CNBC. A 26 500 négyzetkilométeres (negyed magyarországnyi) területre megálmodott, NEOM-nak elnevezett zónában víz- és energiaipari, élelmiszeripari, biotechnológiai, és szórakoztatóipari vállalkozások letelepedésére számítanak – mondta Mohamed bin Salman szaúdi koronaherceg a Jövőbeni Befektetések Rijádban megrendezett konferenciáján, annak a reményének hangot adva, hogy a „látó” emberek fel fogják ismerni a lehetőséget. „Ez a zóna nem a hagyományosan gondolkodó emberek és cégek számára épül, hanem azoknak, akik mernek álmodni” – fogalmazott a koronaherceg, hozzátéve, hogy erős politikai akarat, a nemzet vágya, minden sikertényező adva van, hogy valami nagyot hozzanak létre Szaúd-Arábiában.

A királyság ugyan gazdagságáról ismert, mégis keményen kell küzdenie az alacsony olajárak miatti bevételkieséssel, aminek következtében a költségvetés hiánya 2015-ben 100, tavaly pedig 71 milliárd dollárt tett ki a CNN írása szerint. Emiatt a koronaherceg egy sor gazdasági és társadalmi reformot indított el az ország modernizálása érdekében, ide sorolják a szakértők azt a nemrég tett engedményt, hogy a nők is vezethetnek autót a jövőben. A döntéshozók bíznak a privatizációs programban is, melynek keretében értékesítenék a szaúdi olajóriás Aramco részvényeinek 5 százalékát, összességében 300 milliárd dollárt remélve a magánosítástól. (Az Aramco 5 százalékos részvénycsomagjának eladásából 100 milliárd dolláros bevételre számítanak, de számos iparági szakértő kételkedik ekkora bevétel elérésében, elsősorban az iparág jövőbeni jövedelmezőségét megkérdőjelezve – a szerk.) Rijád kész a bürökrácia csökkentésére, a beruházások akadályainak felszámolására, hogy a stratégiai befektetők 10 százaléknál nagyobb részesedést szerezhessenek szaúdi társaságokban.

A NEOM az új befektetések célpontja lehet, hiszen a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi útvonala mellett található, mely Ázsiát, Európát és Afrikát köti össze – emlékeztetett Rijád, azt állítva, hogy már kapcsolatban áll a potenciális befektetőkkel, s 2025-ig be is fejeznék a projekt első szakaszát, igaz, Jordánia és Egyiptom egyelőre nem kommentálta az óriási beruházási programot. Mohamed bin Salman koronaherceg Klaus Kleinfeldet, a Siemens Ag és az Alcoa korábbi vezérét nevezte ki a NEOM program élére.

Szakértők eközben arra figyelmeztetnek, hogy Szaúd-Arábia számára hatalmas pénzügyi és technikai erőforrásokra van szükség ahhoz, hogy a NEOM-ot a tervezett ütemben megvalósíthassa. A korábbi tapasztalatok azt sugallják, hogy nem lesz egyszerű menet. A bürökrácia számos fejlesztési tervet lassított már le, a magánbefektetők igencsak óvatosak, ha állami projektben való részvételről van szó, leginkább a bizonytalan jogi környezet miatt. A zónának saját adó-, munkajogi és igazságszolgáltatási rendszere lesz, valamint azt ígérik, hogy kizárólag nap- és szélerőművekkel biztosítják az energiaellátását, amit a gyakorlatban elég nehéz lesz elérni – állítják a kétkedők.

A nagyra törő terv ugyanakkor kétségtelenül bizonyítja a koronaherceg eltökéltségét abban, hogy a megmentse az alacsony olajárak miatt megroppant szaúdi gazdaságot, csökkentse a királyságból elszivárgó pénzeket a hazai befektetési lehetőségek bővítésével.

Forrás: nrgrport.com