Az USA villamosiparában már a napenergia foglalkoztatja a legtöbb munkavállalót

Share Button

Az Egyesült Államok villamos energia-előállításában az olaj, a szén és a gáz együttvéve sem köt le annyi munkaerőt, mint a napenergia – derül ki egy év eleji jelentésből, amelyet a U.S. Department of Energy, vagyis az ország energetikai hatósága készített.

Mint a jelentésből és a lenti infografikából is jól látszik, a villamos energia-szektorban majdnem 374 ezer fő foglalkozik napenergiával, míg a fosszilis tüzelőanyagokkal összesítve is csak 187 ezer fő. Mindez

alaposan cáfolja Donald Trump amerikai elnök kijelentéseit, mely szerint a megújuló energia projektek rosszat tennének az amerikai gazdaságnak.

Az amerikai Forbes által szemlézett jelentés az utóbbi tíz évben bekövetkezett változásokra is kitér. A legnagyobb visszaesés a szén felhasználásában volt, amiből 53 százalékkal kevesebb energiát állítanak elő most a korábbiakhoz képest. Ehhez képest a gáz felhasználása 33 százalékkal nőtt meg, de még

ez is semmi a napenergia 5000 százalékos növekedéséhez képest.

Az üzemanyaggyártás és az villamos energia-előállítás 1,9 millió munkást foglalkoztatott a tavalyi évben, itt már 55 százalékkal (és 1,1 millió fővel) a fosszilis energia vezet. A napenergia egyébként 73 615 új munkahellyel járult hozzá az USA gazdaságához az elmúlt évben, míg a szélenergia további 24 650 munkahelyet teremtett.

Forrás: forbes.hu