Bécsben már tíz éve van távhűtés

Share Button

Éppen tíz évvel ezelőtt, 2007-ben kezdte meg működését Bécs első távhűtő-központja. Azóta évi 15%-kal bővül a hálózat, és ma már tizenhárom ilyen hűtőmű szolgáltat hideget például kórházaknak, szállodáknak vagy a Bécsi Főpályaudvarnak. Kapacitásuk 1,2 millió hűtőszekrény teljesítményének felel meg.

A klímaváltozás és az egyre hosszabb hőhullámok miatt Európának húsz éven belül ugyanannyi hűtési energiára lesz szüksége, mint fűtésire – vélik szakértők. Éppen ezért 2007-ben Bécs úgy döntött, hogy ebben is a környezetbarát utat választja: a szemétégetéskor és áramtermeléskor keletkező mellékterméket, a hőt használja fel a távhűtési rendszerbe betáplált, 6 fokos víz  előállításához.

Távhűtés – Schottenring (Kép: HOFER)

A hagyományos klimatizálási technikákhoz képest a távhideg előállításához ötször-tízszer kevesebb primer energia szükséges, így ugyanennyi széndioxidtól lehet megkímélni a környezetet. Ráadásul a távhűtés révén a nyári hónapokban is hasznosítani tudják a szemétégetőkben és erőművekben keletkező mellékterméket, a hőt. Áram helyett ugyanis hővel működtetik az abszorpciós hűtőberendezéseket.

Bécsben jelenleg 13 távhűtő-központ működik, amelyek teljesítménye 120 megawatt. Ez mintegy 2 millió négyzetméternyi klimatizált irodaterületet, illetve 1,2 millió hűtőszekrény teljesítményét jelenti. A hálózatot üzemeltető Wien Energie a jövőben 200 megawattra szeretné bővíteni a távhűtési kapacitását, és minél több új ügyfelet megnyerni a szolgáltatásnak. A következő távhűtő-központ Leopoldstadtban, az Austria Campus területén épül, ahol 2018-tól mintegy 10 ezer ember élhet és dolgozhat majd klimatizált környezetben.

Az osztrák főváros egyébként nemcsak a távhűtéssel igyekszik elviselhetőbbé tenni lakói számára a forró nyári hónapokat. Számos olyan intézkedést hoztak, amelyek célja, hogy hozzájáruljanak a városlakók életminőségének javításához. Így például támogatják a századfordulós lakóépületek udvarának rendezését és parkosítását, közösségi kertek alapítását, erkélyek hozzáépítését, a mintegy kétezer önkormányzati lakóépület környékén pedig 1,8 millió bokor és 67 ezer fa járul hozzá a kellemesebb mikroklímához.

A bécsi építési törvény legújabb módosítása pedig már olyan előírásokat is tartalmaz, amelyek kifejezetten az épületek jobb hőtartását és a klímavédelmet szolgálják. Így például 16 cm helyett 20 centiméteres szigetelésvastagságot ír elő, utólagos tetőszigetelés esetén pedig akár 30 centiméterrel is meg lehet emelni az épület magasságát. Amennyiben a beépítési terv kert létesítését is előírja, minden megkezdett 250 négyzetméter után legalább egy fát kell ültetni.

Forrás: piacesprofit.hu