Bréking: 200 milliárd forintos autóipari beruházás derült ki Magyarországon

Share Button

Az SK Innovation hatalmas akkumulátorgyárat építhet Magyarországon, ahonnan ellátnák az európai autógyártókat – írja a The Investor. A több mint 200 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak köszönhetően az éves gyártókapacitás elérheti a 7,8 gigawattórát, amellyel durván 200-250 ezer elektromos autót lehetne ellátni akkumulátorokkal.

Több mint 200 milliárd forintos beruházást nyerhetett Magyarország

Források szerint az SK Innovation 779 millió dollárból (durván 203 milliárd forint) Magyarországon építheti fel legújabb akkumulátorgyárát. A tervek szerint a közel 429 ezer négyzetméteren megvalósuló gyár éves kapacitása elérheti a 7,8 gigawattórát, amely durván 200-250 ezer elektromos autóhoz (a ma leggyakrabban használt akkumulátorok kapacitását figyelembe véve) elegendő akkumulátort jelent. A beruházás állítólag már jövő februárban megkezdődhet Komáromban és a tervek szerint 2020-ban már indulhat is a tömeggyártás.

Az SK Innovation beruházásáért állítólag két ország csatázott a régióban: Csehország és Magyarország, de a dél-koreaiak végül minket választhattak.

Nagyon komoly gyártóról van szó

Az SK Innovation már most is az egyik legmeghatározóbb szereplő az elektromos autóknál használt akkumulátorok piacán. A gyártókapacitásuk 2018-ban érheti el a 3,9 gigawattórát és a várakozások szerint ez az érték dinamikusan növekedhet a következő években, amelynek hatására 2022 végére megközelíthetik a 29 gigawattórát.

Sorra jelennek meg a dél-koreai gyártók a régióban

Abban az esetben, hogyha az SK Innovation tényleg beruházásba kezd Magyarországon, akkor az azt is fogja jelenteni, hogy mindhárom nagy dél-koreai akkumulátorgyártó megjelenik a régióban. Az LG Chem ugyanis már jövőre megnyitja Európa legnagyobb lítium-ion akkumulátorgyárát Lengyelországban. A dél-koreai cég 1,63 milliárd dollárt (durván 425 milliárd forint) fektet be új akkumulátorgyárába, amely Wroclawtól dél-nyugatra épül majd fel. A dél-koreai gyártó tervei szerint éves szinten mintegy 100 ezer akkumulátort gyárthatnak majd 2018-tól és 2500 embernek adhatnak munkát. Az egyelőre nem világos, hogy az üzemben állítják majd elő teljes mértékben az akkumulátorokat, vagy lesznek olyan komponensek, amelyeket importálnak majd. Az viszont már kiderült, hogy a komplexumban kutatás és fejlesztés is folyik majd és közel 400 mérnöknek adnak munkát a legkülönfélébb területeken.

A lengyelnél kisebb nagyságrendű beruházást indított néhány hónappal ezelőtt a Samsung SDI Gödön. Itt 100 milliárd forintból 600 új munkahelyet teremtenek majd. Az európai piacra szánt akkumulátorok gyártása már 2018-ra teljes kapacitáson pöröghet. Ekkor a gödi üzem képes lesz 50 ezer elektromos autóhoz akkumulátort előállítani. A Samsung egyébként már 2001-ben megépítette azt a gyárat, amelyet most átalakítanak majd annak érdekében, hogy ott akkumulátorokat gyárthassanak.

Vérszagra gyűl az éji vad

A dél-koreai akkumulátorgyártók megjelenése a régióban nem véletlen, az európai autógyártók sorra jelentik be, hogy a következő években rengeteg új, részben vagy teljesen elektromos autót dobnak majd piacra, ugyanakkor a gyártáshoz szükség akkumulátorkapacitással nem rendelkeznek. Éppen ezért a hajtáslánc egyik legfontosabb elemét, az akkumulátort kénytelenek Kínából és Dél-Koreából importálni. A várható keresletnövekedésre reagálva pedig sorra jelennek meg a dél-koreaiak a régióban.

Természetesen a kialakult helyzeten egyrészt szeretnének változtatni az európai autógyártók, akik (megkésve) sorra jelentik be, hogy saját akkumulátorgyártásba kezdenek, másrészt azok az országok, ahol nemzetgazdasági szinten kiemelt jelentősége van az autógyártásnak. Ilyen Németország is, ahol 17 vállalat részvételével megalapították a Terra E Holdingot annak érdekében, hogy 2019 negyedik negyedévében megkezdődhessen az akkumulátorok gyártás. A tervek szerint a német „Gigafactory” éves gyártókapacitás elérheti a 34 GWh-t 2028 végére, vagyis látszik az is, hogy a termelés felfuttatása lassú folyamat lesz. Az egykori Tesla-felsővezetők által alapított North Volt Svédországban és Finnországban indítaná be az akkumulátorok gyártását, itt is egy hatalmas, durván 32 gigawattórás éves kapacitású üzemet terveznek, viszont ez sem pörögne fel teljesen 2022 végéig.

Komárom életében egyre fontosabb szerepet játszhat az elektromobilitás

A BYD, a világ legnagyobb elektromosbusz-gyártója idén áprilisban már megnyitotta üzemét Komáromban, ahol a teljes kapacitás elérésekor évente négyszáz jármű előállítását tervezik, és 300 embernek adnak munkát. A 6,2 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.

A BYD komáromi telephelyén kezdetben városi és távolsági közlekedésre szánt elektromos buszokat szerelnek össze, európai megrendelésekre. A kész buszok mellett az angol ADL-lel együttműködésben gyártott autóbuszok vázszerkezeteit is itt hegeszthetik össze.

A tervek szerint szintén Komáromban állítanák elő a közelmúltban bejelentett franciaországi BYD gyár részére készített buszalvázakat, valamint később elektromos villástargoncákat és könnyű haszonjárműveket is összeszerelhetnek a gyárban.

Forrás: portfolio.hu

Friss Hír

Cáfol a dél-koreai akkumulátorgyártó – Pedig előkerült egy közlemény

Az SK Innovation cáfolja, hogy Magyarországot választották volna új akkumulátorgyáruk helyszínéül. A Ceauto.co.hu viszont eljuttatta szerkesztőségünkbe a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal közleményét, amely szerint már elindult a dél-koreai cég tervezett gyárának környezethasználati engedélyezési eljárása.

Cáfol az SK Innovation – Nem dőlt még el semmi

Kedden számoltunk be arról külföldi forrásokra hivatkozva, hogy az SK Innovation hatalmas akkumulátorgyárat építhet Magyarországon, ahonnan ellátnák az európai autógyártókat. A több mint 200 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak köszönhetően az éves gyártókapacitás elérheti a 7,8 gigawattórát, amellyel durván 200-250 ezer elektromos autót lehetne ellátni akkumulátorokkal.

A dél-koreai gyártó ugyanakkor ma délután már cáfolta, hogy megszületett volna a döntés azzal kapcsolatban, hogy melyik országban építhetik fel gyárukat a régióban. Az SK Innovation annyit ismert el, hogy valóban tervezik egy gyár felépítését Európában, de semmi sincsen még kőbe vésve.

Már megjelent egy közlemény

Cikkünk nyomán a szerkesztőségünkbe eljuttatta levelét a ceauto.co.hu képviselője, aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy ők már múlt héten írtak a készülő beruházásról oldalukon. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Tatabányai Járási Hivatal határozatából ugyanis kiderült, hogy már elindult a dél-koreai cég tervezett gyárának környezethasználati engedélyezési eljárása. A tervezett beruházáshoz egy 120 oldalas tervdokumentáció is készült.

Forrás: portfolio.hu