Csökkenhet a cégek villanyszámlája

Share Button

Kevesebbet kellene fizetni három, a számlába beépített támogatási formáért.

„A nem lakossági villamosenergia-fogyasztók költségeit csökkenti”, hogy kevesebbet kell fizetni három, a számlába beépített támogatási formáért, ezért az országgyűlés törvényalkotási bizottsága is támogatta a gazdasági bizottság erre vonatkozó javaslatát.

A szénipari szerkezetátalakítás és az energiaszektor dolgozóinak járó kedvezményes tarifa támogatása, valamint a távhőszektor áramáron keresztüli keresztfinanszírozását szolgáló összeg csökken összesen kevesebb mint felére: 2,01 Ft/kWh-ról 0,95 Ft/kWh-ra. Erről jövő kedden szavaznak egy energetikai törvénycsomag részeként.

Nem változik ugyanakkor az atomtörvénybe javasolt módosítás, amely szerint új atomerőművi blokk létesítési engedélyezési eljárásában az Atomenergia Hivatal csak akkor készíttet szakvéleményt független szakértővel, ha ezt a kérelmező nem tette meg. A mostani szabály az, hogy a szakértőt mindenképp a hivatal bízza meg. Az LMP, bár eredetileg nem nyújtott be módosító indítványt, a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy megpróbálja elérni a jelenlegi szöveg megtartását, de a jelek szerint nem járt sikerrel.

Igaz, akárkit a kérelmező sem bízhat meg, mert a törvény elég szigorúan meghatározza, hogy kik tekinthetők független szakértőnek: egymással nem állhatnak semmilyen függőségi viszonyban, nem lehetnek az eljárásban érintett ügyfelek hozzátartozói, nem állhatnak semmilyen közvetlen vagy közvetett gazdasági kapcsolatban a kérelmezővel, továbbá a hatósági eljárásban megjelölt technológia-szállítójával vagy annak versenytársával.

Viszont a Miniszterelnökség honlapján szerepel a még meg sem szavazott törvénynek egy újabb módosítási tervezete, amely törölné a függőség tilalmát, és nem tiltana minden gazdasági kapcsolatot a kérelmező és a szakértő között, csak „a megbízást érintő egyéb gazdasági kapcsolatban” nem állhatnának.

Forrás: hvg.hu