Dominánssá válhat a zöldenergia

Share Button

A globális szén-dioxid-kibocsátást a megfelelő politika esetén harminc százalékkal lehetne csökkenteni az évszázad közepéig, amire szükség is van, ha fékezni akarjuk a globális felmelegedést.

A globális energiaigény csaknem 80 százalékát megújuló erőforrások fedezhetik az évszázad közepére, amennyiben helyes politikát követnek a világ országai – állítja az ENSZ új jelentésében.

Vaskos dolgozat

A világszervezet Kormányközi Éghajlatváltozási Bizottsága (IPCC) által összeállított, mintegy ezeroldalas jelentés kivonatát hosszas viták után végül hétfőn fogadták el az Abu-Dzabiban tárgyaló kormányküldöttségek. Az 194 államot tömörítő IPCC ülését május 5. és 13. között tartják az Egyesült Arab Emírségek fővárosában.

A megújulóknak – így a biomasszának, a szél-, a nap-, a víz- és a geotermikus energiának – a jelentés által 2050-re előrevetített részaránya mindazonáltal jelentős szórást mutat: 15 és 77 százalék között mozog a különböző forgatókönyvek szerint. A legfrissebb ismert, 2008-as arány 12,9 százalék, amely nagyrészt (10,2 százalék) a biomasszán, így például a fejlődő országok jelentős tűzifahasználatán nyugszik.

A célok elérése érdekében

Farhan Hakk ENSZ-szóvivő közlése szerint a helyes politikák megvalósítása esetén a globális üvegházgáz-kibocsátás egyharmadával csökkenhet 2050-ig, ami segítene két Celsius-fokon belül tartani az ipari forradalom előtti szinthez képest mért felmelegedést. A világszervezet ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a kormányok eddigi klímavállalásai elégtelenek a cancúni megállapodásban elismert két fokos cél betartására.

Környezetvédelmi szervezetek, így a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Greenpeace is alapvetően elégedett az elfogadott 26 oldalas összefoglalóval, ugyanakkor rámutattak, hogy az olajlobbinak – többek között a Szaúd-Arábia vezette OPEC-országoknak – több helyen is sikerült puhítania az eredeti szövegen. Így például tompították azokat az állításokat, amelyek szerint egyes megújulók alkalmazása már most költséghatékonynak számít.

A mintegy 120 kutató által összeállított jelentés szerint a megújulók piaca az elmúlt években jelentős élénkülést mutatott, a költségek egyre csökkennek. Mint Radzsendra Pacsauri, az IPCC elnöke megjegyezte, elsősorban a szél- és a napenergia kiaknázása terén tapasztalnak gyors növekedést.

forrás: MTI

 

Vélemény, hozzászólás?