E.ON-gázüzletág – A DK is feljelentést tesz hűtlen kezelés gyanújával

Share Button

H?tlen kezelés gyanújával a Demokratikus Koalíció (DK) is feljelentést tesz az E.ON gázüzletágának megvásárlása miatt – közölte sajtótájékoztatóján csütörtökön Szombathelyen Varju László a párt országgy?lési képvisel?je, a DK elnökségi tagja.

A hanyag döntéssel szavai szerint több száz milliárd forintos kár keletkezett, amiért azoknak akik a döntést meghozták, felelniük kell.

Varju László emlékezetett arra, hogy a DK már a gáztározók visszavásárlásának id?szakában jelezte, hogy a szerz?dés megkötését alapvet?en kifogásolja, mert az százmilliárdos nagyságrend? kárt okozhat az országnak.

A napokban egy peres eljárás kapcsán nyilvánosságra került hivatalos dokumentumok alapján elmondató, hogy a kár mértékét akkor alábecsülték, hiszen az a 600 milliárd forintot is elérheti – mondta.

Az energiaszektort érint? els? hibás lépés Varju László szerint a MOL részvénycsomagjának visszavásárlása volt, számítása szerint ez önmagában 150 milliárd forintos kárt eredményezett, hiszen már a vásárlás pillanatában jelent?sen csökkent a részvények értéke.

A DK elnökségi tagja felhívta a figyelmet arra is: az állam vezetékhasználati jogokat adott át magántársaságoknak, amelynek szavai az lett az eredménye, hogy az olcsóbban beszerezhet? gázból keletkezett nyereséget magánszemélyeknek, illetve offshore-cégeknek engedte át, így ez a három elem együtt, szerinte közel ezer milliárd forint érték? kárt okozott.

A politikus szavai szerint bármennyire is titkolja a részleteket (például az értékbecslést, a szerz?dés el?készítése során keletkezett szakmai anyagokat ) az állam, nem lehet a dolgot másképp kezelni, mint egy olyan esetet ahol nyilvánvaló károkozás történt, a károkozásnak pedig vannak felel?sei, akiket el kell számoltatni. Ezért teszi meg szavai szerint a DK a szükséges jogi lépéseket.

bcsp bdó

Forrás: MTI 2014. augusztus 14., csütörtök 15:13