Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a csornai napelemgyár megépülését

Share Button

Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a csornai napelemgyár megépülését – jelentette be Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

Az új üzemben, amelynek ünnepélyes alapk?letétele szombaton lesz a Gy?r-Moson-Sopron megyei településen, várhatóan 2015 második felében indul meg a termelés. A csaknem 15 milliárd forint összérték? beruházással 212 új munkahely jön lére.

„A csornai beruházás azért is jelent?s, mert teljesen importfüggetlen, vagyis a felhasznált anyagokat Magyarországon fogják el?állítani, ezzel is növelve az üzem közvetett munkahely-teremt? hatását” – emelte ki Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón.

A napelemgyár építése összhangban van a magyar kormánynak azon gazdaságstratégiai célkit?zéseivel, hogy Magyarország termelési központ legyen, és hogy minél több kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitást hozzunk Magyarországra – mondta az államtitkár. Ebbe a stratégiába illeszkedik, hogy a magyar kormány a következ? hétéves európai uniós költségvetési ciklusban kétszer annyit, nagyjából 700 milliárd forintot fog kutatás-fejlesztésre és az innováció támogatására fordítani, mint az el?z? hétéves id?szakban – tette hozzá.

Kifejtette: az energiahatékonyság a versenyképesség szempontjából is els?rangú kérdés. Minél hatékonyabban tudjuk el?állítani és felhasználni az energiát, annál er?sebbek leszünk – mutatott rá.

Emlékeztetett, hogy egy európai uniós el?írás szerint 2020-ra a Magyarországon felhasznált teljes energiamennyiség legalább 13 százalékának megújuló energiából kell származnia. Magyarország azonban még ennél is komolyabb vállalást tett, azt, hogy 14,65 százalékra növeli a megújuló energiák arányát.

Haidegger Ákos, a csornai beruházást végrehajtó EcoSolifer cég ügyvezet? igazgatója elmondta: az új gyárban olyan korszer? technológiát fognak alkalmazni, amilyet jelenleg a világon csak egy helyen, Japánban használnak. Úgynevezett vékonyréteg-napelemeket fognak el?állítani, amelyeknek a hatásfoka 30 százalékkal nagyobb, mint a jelenleg forgalomban lév? napelemeké. Az els? id?szakban els?sorban exportra fog termelni az üzem, miután a világ összes napelemes rendszerének 57 százalékát Ázsiában telepítik. A napelemipar két legnagyobb piaca Kína és Japán.

kms gjé gry

Forrás: MTI 2014. szeptember 18., csütörtök 11:53