Egyszer hopp, másszor COP

Share Button

A hétvégén véget ért az ENSZ évi rendszeres klímacsúcsa Marokkóban. Eredetileg az lett volna a célja, hogy a tavaly Párizsban megkötött és november elején élete is lépett klímamegállapodás gyakorlati megvalósításáról tárgyaljon. De a hivatalos programot beárnyékolta Donald Trump választási győzelme.

peopleallovertheworldAlig több mint két nap telt el a párizsi klímamegállapodás életbe lépése, és az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetése között, és nehéz lett volna elképzelni annál keserűbb csalódást a Marrakesben összegyűlt klímavédők számára, mint amit Trump megválasztása okozott. A leendő amerikai elnök többször határozottan állította, hogy szerinte az éghajlatváltozás nem más, mint “kínai kamu”, amit az amerikai gazdaság tönkretételére találtak ki. Fogadkozott továbbá, hogy hatalomra kerülése után kilépteti az USA-t a Párizsi Jegyzőkönyvből. A választás után megszólaló klímapolitikai elemzők szerint meg is lesz rá a módja, hogy mind a USA szövetségi klímavédelmi politikáját, mind a párizsi megállapodásban tett amerikai vállalásokat elszabotálja.
Ennek megfelelően a marrakesi klímacsúcs legfontosabb része az volt, ahogy a világ többi része reagált Trump megválasztására. A kínaiak udvariasan megüzenték, hogy bizony nem ők találták fel az éghajlatváltozást, és részükről tovább dolgoznak a Párizsban tett vállalásaik teljesítésén. Az EU is hasonlóan határozottan nyilatkozott, de zárt ajtók mögött az amerikaiak és más országok diplomatái is arról beszéltek, hogy fogalmuk sincs, hogy mi lesz most. Trump már a megválasztása utáni héten visszalépett egyes kampányígéreteitől, tehát akár az is lehet, hogy a klímavédelem megszüntetését sem gondolja komolyan. Egy másik reményteljes nézőpont szerint a gazdasági folyamatok, a megújulók terjedése és a szén visszaszorulása már olyan léptékű, hogy azt Trump sem tudja visszafordítani. De a dacos nyilatkozatok mögött mindenhol érezni lehet azt, hogy véget ért az az alig pár éves aranykor, amikor az USA, Kína és az EU együtt tolta a klímavédelem szekerét.
Azért történtek jó dolgok is: Trump megválasztása nem akasztotta meg a ratifikácók sorát, és már 111 ország hivatalosan is részese a Párizsi Jegyzőkönyvnek. Eközben Mexikó, Németország, Kanada, és az USA bemutatták a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó klímastratégiájukat. A COP megállapodott abban is, hogy 2018-ra megalkotják a párizsi vállalások ellenőrzésére és szigorítására vonatkozó részletes szabályokat. Jövőre a Fidzsi-szigetek lesz a COP elnöke, de mivel ennyi küldött nem férne el náluk, Bonnban, az ENSZ klímatitkárság székhelyén fogják megtartani a vándorcirkusz következő állomását. Talán addigra már azt is tudjuk, mire számíthatunk Trumptól.