Elektromos felhajtás: kérik a 1,5 milliót az államtól az autósok

Share Button

Ugrásra készen várta sok potenciális elektromosautó-vásárló, hogy megnyíljon az állami támogatás, van olyan kereskedő, amelyik húszasával rendeli az új autókat.

Október 27-étől lehet igényelni az elektromos autók vásárlásához nyújtott állami támogatást, és ahogy ez várható volt, sokakat érdekel a lehetőség. A pályázatok kiírását, kezelését végző e-Mobi Nonprofit Kft. (a Nemzetgazdasági Minisztérium egy háttérszervezete) pontos számot ugyan nem mondott arról, hogy hányan töltötték le és adták be eddig a pályázatot, de mint mondták, „folyamatos az érdeklődés, égnek a telefonok”.

A piacvezető örül

Az elektromos autók hazai piacának 50-60 százalékát uraló Nissannál jelentős forgalomnövekedéssel számolnak. Mint a Forbesnak elmondták, sok márkakereskedés tucatjával kezdte megrendelni a Nissan Leaf-et (ez a márka elektromos személyautója), de a NV200-as elektromos furgonokra is egyre nagyobb az érdeklődés. Van olyan kereskedő, akinél már hetekkel korábban jelezték a vásárlási szándékot, a pályázatok elindulása után pedig húszasával adják le a rendeléseket.

emobi-640x333

Hogy nagyságrendileg ez mit jelent, ahhoz néhány szám: tavaly a Nissan egész évben 85 elektromos autót adott el (az egész magyar piacon meg körülbelül 140 fogyott), idén szeptemberig pedig 87-et vettek meg eddig. A cég várakozásai szerint csak a saját forgalmuk 100-120 darabos lesz 2016-ban, nem kis részben az állami támogatás ösztönző hatásának köszönhetően. A Nissan Leaf után a BMW I3 és a Volkswagen jön a sorban.

Az állami támogatás a bruttó vételár 21 százaléka, legfeljebb 1,5 millió forint, amit a száz százalékosan elektromos autókra lehet igénybe venni (hibridekre tehát nem), amennyiben nem drágábbak 15 millió forintnál. Magát a támogatást az importőr vagy a márkakereskedő kapja kézhez, a vásárló pedig ennyivel kevesebbet fizet az autóért.

Az elektromos autók még így is meglehetősen drágák, a legolcsóbb Nissan Leaf például 6,98 millió forint (ez 24 kw-os akkumulátorral megy, hatótávolsága 199 km), holott a japán autógyár (a Renault-val kötött 1999-es szövetség óta inkább japán-francia cég) direkt árat is csökkentett erre az alkalomra. Úgy kalkuláltak, hogy a másfél milliós állami támogatást megtoldják még 600 ezer forinttal, a korábbi listaáraikhoz képest tehát most 2,1 millió forinttal kevesebbért hozzá lehet jutni ehhez a modellhez.

Mi a menete?

Az állami támogatás miatt a vásárlás természetesen macerásabb, mint egyébként, de a 21 százalékos vagy másfél millió forintos diszkont nyilván megéri az 1-2 hónapos várakozást. Miután a vásárló regisztrál az e-mobi honlapján, kitölti a pályázati anyagot, kiválasztja a modellt és a neki tetsző szalont, az állami szervezet elküldi az igényt a kereskedőnek. A kereskedő küld egy ajánlatot az ügyfélnek, amit a potenciális vásárlónak jóvá kell hagynia. Ezek után még a Nemzetgazdasági Minisztérium is ráteszi a dokumentumokra a maga pecsétjét, miután ellenőrizték, hogy minden megfelel a szabályoknak:

  • egy magánszemély csak egy autóra és egyszer vehet igénybe támogatást
  • céges flottában legfeljebb öt autóra kérhetik a támogatást
  • elektromos tehergépjárművek össztömege nem több, mint 3,5 tonna
  • a vételár nem lehet több bruttó 15 millió forintnál
  • az éves állami keret sem merült ki (ez 2016-ban 2 milliárd forint).

Forrás: forbes.hu