Elektromos tehergépkocsit gyártana egy magyar vállalkozás

Share Button
Naponta háromszáz elektromos meghajtású nyerges vontató és a hozzá tartozó pótkocsi készülne a Hegyeshalom közelébe tervezett gyárban, ahová egykor játékvárost álmodtak, de ez szertefoszlott.

Magyarországon készülhet a világ első tisztán elektromos meghajtású nyerges vontatója, valamint a hozzá kifejlesztett félpótkocsi eTruck néven – ezt ígérte a Világgazdaságnak nyilatkozó Benke Gábor projektmenedzser. A fejlesztések 2017 júniusában teljesen befejeződtek, a várt eredményeket is maximálisan túlszárnyalták: 1200 forintos áramköltséggel képes a kamion teljes rakomány mellett száz kilométer megtételére, amivel egyik korszerű dízelkamion sem vetekedhet – mondta Benke. Hozzátette: a mai Euro6-os norma szerint működő járművek fogyasztása száz kilométerenként harminc liter gázolaj.

Egyik ismert nagy gyártónak sincs gyártásérett modellje rajtuk, vagyis az eTruck Motor Zrt.-n kívül – mondta Benke, aki úgy vélekedett, hogy a nagy gyárak százévnyi dízelfejlesztésből csak 10-15 év alatt tudnak áttérni a tisztán elektromos hajtásláncra. A járműveket a König Investment Zrt. többségi tulajdonában, továbbá 2 százalékban kínai érdekeltségekben, valamint 5 százalékban magyar magánszemélyek kezében lévő eTruck Motor Zrt. gyártja majd. A König Banknak az egész projekt felügyelete, anyagi forrásainak a kezelése lesz a feladata. A gyáregységek – az ország egész területén elszórva – közel 10 milliárd euróból épülnének meg. A gyár összes alkatrészigénye pedig naponta közel 50 millió euró. Magántőke bevonásával és támogatott alapokból kívánják finanszírozni a beruházást, például az UNIDO- és a Juncker-terv által kínált pályázati támogatási rendszerek „támogatására” is számítanak.

A beruházás, vagyis az összeszerelő üzem tervezett helye Hegyeshalom területén, a volt Eurovegas telkén van, ami jelen állás szerint közel 400 hektár. Idővel – további bővítés miatt – mintegy 500 hektár beépítését tervezik. A földterületi adottságok szerint közel 20 ezer munkás befogadására alkalmas gyárkomplexumok épülnének, továbbá az ország többi területén (akkumulátor, villanymotor, napelem, futómű, gumiabroncs) gyáregységek.

A Hegyeshalomnál lévő földterület megszerzéséről a Földművelésügyi Minisztériummal és Hegyeshalom polgármesterével folynak a tárgyalások – mondta Benke, hozzátéve: jelenleg jogi viták hátráltatják a tulajdonszerzést. Amint ezek elhárulnak, teljesen szabaddá válik a projekt előtt az út. Nem a minisztérium vagy a helyi polgármesterek hátráltatják, hanem a külföldi tulajdonosi körök – emelte ki Benke. Azért épp az említett helyen épülne fel a központi gyár, mert ez a terület a magyarországi autógyártás fellegvára, ezért nem is lehetne ideálisabb a telek földrajzi elhelyezkedése gyárépítés szempontjából – hangsúlyozta a projektmenedzser.

Az építkezés megkezdődik, amint a tulajdonjogi akadályok elhárulnak, és hozzávetőlegesen két év, mire az első kamion elhagyja a gyárat. A tervek szerint napi 300 nyerges vontató és a hozzá tartozó pótkocsi készülne a gyárban. A majdani beszállítók nagy része bizto-
sítva van, 10 százaléknál többet nem engednek külföldi kezekbe, vagyis a magyar hányad 90 százalék lesz a járműveknél, amelyeket – kedvezményekkel segítve – főként magyar vállalkozások részére akarnak értékesíteni, de a töltési hálózat kiépítése miatt a magyar piac mellett az Európai Unióban kívánnak megjelenni a magyar eTruckkal.

Kicsi a kereslet
Az kérdés, hogy az eTruck fő piacának tekintett Magyarország hány ilyen járművet tudna felszívni, hisz például idén az első hét hónapban a DataHouse adatai szerint 3200 nagyhaszonjárművet helyeztek forgalomba. Az elmúlt években pedig évente 5500-5700 jármű talált gazdára. Havonta tehát körülbelül annyi nagyteherautót/nyerges vontatót helyeztek forgalomba, mint amennyi a tervezett magyar gyár napi teljesítménye.

Forrás: vg.hu