Energiahatékonysági alapra lenne szükség

Share Button

Több, egymástól független támogatási forma létezik, újabb tervezetek is vannak lakossági energiahatékonyság támogatására. Ezek azonban nincsenek összehangolva, gyakran inkább versenyeznek egymással, és nem elég hatékonyak a MEHI szerint.

Augusztus 15-t?l adhatók be a pályázatok az Otthon Melege Programon belül családi házak energetikai felújítására. Majd hárommilliónyi korszer?tlen, energiapazarló magyar lakás korszer?sítésére az Otthon Melege jelenti az egyetlen vissza nem térítend? támogatási forrást. A meghirdetett keretösszeg ugyanakkor mindössze 2-4 ezer ház felújítását teszi lehet?vé. A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) szerint új megközelítésre van szükség a hazai lakossági energiahatékonysági támogatásokban, mert így több ház avul el, mint amennyit fel tudunk újítani.

A kormány több egymástól független támogatási formát m?ködtet, illetve tervez bevezetni a lakossági energiahatékonyság támogatására. Ezek azonban nincsenek összehangolva, és gyakran inkább versenyeznek, ahelyett hogy egymásra épülnének, illetve segítenék egymást, a MEHI álláspontja szerint.

Otthon Melege Program

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezeli az Otthon Melege Programot, mely lakossági energetikai korszer?sítésekre – beleértve az elavult háztartási gépek cseréjét is – vissza nem térítend? támogatást nyújt a központi költségvetés forrásaiból. Jelenleg ez az egyetlen vissza nem térítend? elven m?köd? program, forrásai azonban korlátozottak. Évi kb. 5-10 milliárd forint jut rá, amelynek csak 2020-ig mintegy 1600 milliárd forintnyi beruházási igényt kellene kielégítenie. Ráadásul a program utófinanszírozású, azaz a támogatás igénybe vételéhez el?bb a teljes beruházást be kell fejezni, mely komplex energetikai lakásfelújítás esetén több milliós költséget is jelenthet egy-egy családnak. Így a valóságban f?ként a jómódú, hitelképes családok részesülnek e forrásból.

A potenciális pályázók számára nehézséget okoz az Otthon Melege Program kapcsán az is, hogy az egyes kiírások tartalma és keretösszege a nagyközönség számára ötletszer?en kerül meghirdetésre: idén családi házak következnek, tavaly a társasházak voltak soron a háztartásigép-csere program mellett, és nem lehet tudni, hogy lesz-e egyáltalán pályázat jöv?re.

LTP

A lakáskorszer?sítések – és ezen belül az energiahatékonysági felújítások – államilag is támogatott formája a lakástakarék (LTP). Az el?re gondolkodásra, öngondoskodásra való ösztönzés formája, mely 30 százalékos állami támogatással maximum tíz év alatt 720 ezer forint állami támogatást ad a lakásfelújítóknak, vásárlóknak, mely egyben kedvezményes hitellehet?séggel is párosul. A lakástakarék megtakarítások az Otthon Melege pályázati kiírásai mellé öner?ként igénybe vehet?k.

MFB „Ingyenhitel”

?szre várható a korábban már beharangozott lakossági „ingyenhitel” konstrukció indulása, mely a Magyar Fejlesztési Bank szakembereinek gondozásában kerül kidolgozásra uniós forrásból. A tervezett hitelkonstrukció egyel?re ismertté vált kondíciói szerint: 10 százalék öner? mellett lehet kamatmentes kölcsönt felvenni energetikai fejlesztésekre. Legfeljebb 20 év futamid?vel családi házak esetén 10 millió forint igényelhet?, társasházi lakások esetén 7 millió. A hitel nagy valószín?séggel jelzálog alapú lesz és el?zetes hitelmin?sítéshez kötött. A kerete 115 milliárd forint, mely nagyságrendi ugrást jelent az eddig rendelkezésre álló forrásokhoz képest.

Ékek a rendszerben

Hiába t?nik azonban az ingyenhitel papíron vonzónak. Az egymástól függetlenül m?ködtetett pályázati konstrukció, lakástakarék és hitelkonstrukció részben lerontja egymás hatását, részben pedig nehezíti a felújítók dolgát, áll a MEHI közleményében. Az LTP jobb feltételeket nyújt, mint az ingyenhitel, de nincsenek benne energetikai elvárások. Az Otthon Melegére várók pedig inkább nem vesznek fel hitelt, amíg reménykedhetnek abban, hogy kapnak támogatást. Ha több forrást is igénybe akar venni az állampolgár, mindegyikre külön kell pályázni.

A vissza nem térítend? támogatású pályázatok ugyan fontosak és szükségesek – még ha a nagyközönség számára el?re nem látható célokra, viszonylag rapszodikusan kerülnek meghirdetésre is. Azonban van egy kifejezett hátrányuk: halasztó hatásúak, kitolják a beruházási hajlamot. Sokszor el?készített beruházások kerülnek partvonalra abban a reményben, hogy kés?bb lesz rájuk pályázat.

A MEHI több évre visszanyúló lakossági felmérései alapján állítja azt is, hogy a pusztán hitel jelleg? programok – még ha kamattámogatás mellett is kerülnek meghirdetésre – kevésbé vonzók. Csak hiteltermékre alapuló lakossági konstrukció várhatóan nem fog felújítási hullámot elindítani. Ennek oka az elmúlt években hitelezési piaccal szemben kialakult bizalmatlanság, a jelzáloggal kapcsolatos nehézségek és veszélyek, a magyar családok gyenge hitelképessége, a megtakarítások hiánya.

Új megközelítés kell: Energiahatékonysági Alapra van szükség

A fenti problémák megoldása a lakossági energiahatékonysági fejlesztési források összehangolása, rendszerben történ?, alapszer? kezelése, amelyben a visszatérítend? támogatások, azaz hiteltermékek a vissza nem térítend? támogatásokkal (beleértve minden uniós és hazai költségvetési forrást) kombináltan kerülnek a lakosság irányába „értékesítésre” – a MEHI szerint.

Az Energiahatékonysági Alapnak számos el?nye van. Az alap egyes forráselemei változatos módon használhatók fel: vissza nem térítend? vagy visszatérítend? forrásokra, illetve hitelgaranciára. A hitelgaranciával egyszer?bbé válna el?finanszírozás biztosítása vagy a jelzálog kötelezettség enyhítése. A vissza nem térítend? forrásokat pedig lehetne az elvégzett beruházások után a tényleges energiamegtakarítások függvényében bónuszszer?en alkalmazni, a hitelösszeg csökkentésére fordítani. Az alap forrásainak igénybe vételével újszer? lakossági konstrukciók is indíthatók, ilyen pl. a közm?számla-alapú finanszírozás.

Az alap teljes forrásainak és pályázati ütemtervének meghatározásával hosszú távon tervezhet?vé válna a hazai épületfelújítási ágazat termelése, és a biztosan el?re jelezhet? kereslet megteremtheti az épít?anyag- és gépipar hazai fejlesztésének el?feltételeit.

A MEHI – amellett, hogy fontos el?re lépésnek tekinti az Otthon Melege pályázat megjelenését, komoly javulást lát a pályázati kiírás min?ségében és bizakodva várja a program folytatását is – elengedhetetlennek tartja az energiahatékonyság ösztönzésére rendelkezésre álló források (legyen szó hazai költségvetési vagy uniós forrásról, hiteltermékr?l vagy vissza nem térítend? támogatásról) egységes rendszerben történ?, összehangolt kezelését. Ez lehet a sikeres lakossági energiahatékonysági finanszírozási programok eszköze, akár társasházakról van szó, akár családi házakról.

Forrás: NRGreport