Ésszerűen támogassa a kormány a villanyautózást!

Share Button

Közösségi célokhoz nyújtson a kormány támogatást villanyautók vásárlásához, ne pedig magánszemélyeknek. Ezt kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől a Levegő Munkacsoport.

Annak érdekében, hogy elterjedjen az elektromos autók használata, többek között arra van szükség, hogy minél többen saját maguk tapasztalják meg annak előnyeit. Az is fontos, hogy olyan alkalmazások terén terjedjenek el az e-autók, ahol a legnagyobb a futásteljesítményük, hiszen egyrészt így csökkenhet a legnagyobb mértékben a környezetszennyezés, másrészt pedig ez a leggazdaságosabb (az e-autók beszerzési ára magas, üzemeltetési költségük viszont alacsony). Ezeken túlmenően elengedhetetlen, hogy az e-autók állami támogatásának módja ne keltsen ellenszenvet az emberek széles körében.

Mindezen szempontok alapján a Levegő Munkacsoport véleménye szerint az e-autók vásárlását három területen érdemes támogatni: a közautók (autómegosztás), taxizás és az állami, önkormányzati közszolgáltatások terén. Ugyanakkor a villanyautók vásárlásának támogatása magánszemélyek részére komoly ellenszenvet kelthet a társadalom széles köreiben, hiszen azt csak egy rendkívül szűk, jómódú réteg tudná igénybe venni: olyan személyek számára nyújtana 1-2 millió forint közpénzt, akik képesek 8-9 millió forintot fizetni egy autóért. Azt követően, hogy a Levegő Munkacsoport elküldte a levelét Varga Mihálynak, megjelent a pályázati kiírás elektromos gépkocsik vásárlásának támogatására, azonban abban nem érvényesülnek a fent említett szempontok. Még abban lehet reménykedni, hogy a nyertesek kiválasztásnál figyelembe veszik azokat.
Idén 1300 villanyautót támogatnak.
Maximum 1,5 millió forint pályázatos támogatást ad (ez nagyjából az ÁFA összege) elektromos autók vásárlásához a kormány – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az idei kétmilliárdos keret alig több mint 1300 autóra elég.

Forrás: greenfo.hu