Európa egyik vezető energiaszolgáltatója az összes autóját elektromosra cseréli

Share Button

Európa egyik vezető energiaszolgáltatója, a svéd Vattenfall bejelentette, hogy a következő öt évben a teljes járműflottáját elektromos autókra cseréli. Ez nem kis vállalás, ugyanis a svéd, dán, finn, német, holland, lengyel és brit operációval rendelkező cégnek közel 3 500 járműve van.

 A Vattenfall elköteleződése nem véletlen, a cégcsoport ugyanis meghatározó szerepet tölt be a megújuló energia és a fenntartható mobilitási megoldások területén 2009 óta. Svédországban, Németországban és Hollandiában közel 6 ezer nyilvános gyors- és villámtöltőt üzemeltet a cég.

A mostani bejelentéssel kapcsolatban Martij Hagens, a Vattenfall e-mobilitásért felelős vezetője elmondta, hogy már egy ideje hozzásegítik az elektromos járművek tulajdonosait a közlekedéshez szükséges energiához a töltőpontjaikon. Azzal a döntésükkel pedig, hogy a teljes flottájukat elektromos járművekre cserélik, nem csak az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátáshoz járulnak hozzá Európában, hanem szeretnének példát is mutatni a többi vállalat számára.

Forrás: portfolio.hu