Fejér megye szerepe

Share Button

MIndjárt kiderül, mire kell egy növénynek egyszerre 27 darab napelem.

Ennek a bonsainak az eredeti szobanövényekhez maximum a formájában van némi köze, semmi másban. A tervez?it ugyanis a természet, azon belül is ezek az apró, lakásban is remekül mutató minifák ihlették.

Napelem – egész pontosan 27 darab – pedig azért kell rá, hogy energiát tudjon el?állítani. És hogy azt tulajdonképpen minek? Hogy a tökéletesen környezetbarát külsej? telefontölt? (merthogy ez a fácska bizony az) m?ködésében is tökéletesen környezetbarát lehessen. A tervez?k gondoltak arra is, hogy a kis napelemfát egy – az eredetihez hasonló – edénybe tegyék, így a feltöltésre váró mobiltelefonnak is lesz helye. A fa alatt.

A bonsainak egyetlen nagy baja van, mégpedig az ára: 400 dollárért, vagyis több mint 80 ezer forintért lehet el?rendelni.

Székesfehérvár,
Mórb- A f?város mellett Fejér több települését is felkereste a napokban egy kínai delegáció. A testvértartomány vezet?i a partnerség lehet?ségeir?l tárgyaltak nálunk.

Hat tagú kínai delegáció látogatott szerdán a fehérvári megyeházára, a vendégek a testvérmegyét?l , Jilin tartományból érkeztek. A küldöttség hétf?n Dunaújvárosban járt (ott a f?iskola építgeti kínai kapcsolatait), majd Perkátára vezetett útjuk. Egyáltalán nem véletlenül: a Fejér megyei település 51 (!) éve tart fenn kapcsolatot Peking egyik el?városával, Huaxianggal. Kedden a Parlamentben a kínai nagykövet társaságábanL. Simon László országgy?lési képvisel? díszebéden fogadta a delegációt: ennek el?zménye, hogy a Fejér megyei honatya küldöttség tagjaként januárban járt Jilin tartományban és Huaxiangban. Székesfehérvár meglátogatása után a program szerdán Móron és Gárdonyban folytatódott.

– Jó el?jel és jó alap lehet az elkövetkez? évek együttm?ködéséhez a találkozók sora – mondta Vargha Tamás, a megyei közgy?lés elnöke, majd leszögezte: a fejl?d? magyar-kínai kapcsolatokban Fejér megye komoly szerepet szán magának: otthona lesz a megyét érint?, hazai és európai uniós forrásokra épül? fejlesztéspolitikai terveknek.

A kínai delegációt vezet? Yue Qingyon, Jilin Tartomány Népi Gy?lése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának elnöke két konkrétumot is megemlített a kapcsolatépítés lehet?ségei között. Els?sorban Mórnak lehet érdekes az, hogy Jilin a kínai autógyártás bölcs?je, s ez lehet?ség az autóipari együttm?ködés területén. A másik esély a szélenergia hasznosítása, hiszen a kínai testvértartományban van az óriási ázsiai ország egyik legnagyobb ilyen telepe.

Székesfehérvár, Mór (tt) – A f?város mellett Fejér több települését is felkereste a napokban egy kínai delegáció. A testvértartomány vezet?i a partnerség lehet?ségeir?l tárgyaltak nálunk.

forrás: dh-online.hu

 

Vélemény, hozzászólás?