Frissülnek az energiatörvények

Share Button

Több energetikai tárgyú törvény módosítása is esedékes uniós és nemzetközi jogharmonizációs okból vagy a hazai szabályozás pontosítása miatt, fogyasztóvédelmi megfontolásból, továbbá technikai okokból. A tervezett változtatásokat 81 paragrafuson keresztül taglalja a Kormany.hu-n olvasható javaslat.

A bányászati törvény módosítása szerint bányafelügyeleti bírsággal lennének sújthatók bizonyos bányászati szakemberek bizonyos szakmai előírások megsértése esetén.
Az atomtörvényben több alapfogalom definíciója frissülne. Újdonság az is, hogy nem foglalkoztatható nukleáris létesítményekkel kapcsolatos munkakörökben sem büntetett előéletű személy, sem olyan, aki elkövette a rendelettervezet 32 pontjában felsorolt, több tucat törvény- vagy szabálysértés valamelyikét. A szakmai jellegű változtatandók közé került be a területen dolgozó kormánytisztviselők bérek kívüli juttatásainak szabályozása (a cafeteria kivételével) is. Számos ponton aktualizálódna a nukleáris létesítmények építési engedélyezésére vonatkozó szabályozás, ideértve azok leszerelését is. Erre nem csak az új paksi blokkok építése miatt lenne szükség, hanem a működő atomerőmű és a radioaktív hulladék-tárolók miatt is.
A távhőtörvény új passzusa szerint a távhőtermelőnek és a tőle vásárló szolgáltatónak az éves szerződésen felül olyan megállapodást is kötniük kell – a távhőellátás biztonságát garantáló kapacitás mértékéig –, amely szerint a szerződés lejárta után legalább egy évig még szerződéskötési kötelezettségük van.
Megújulna a gázkészletező szövetség tagdíjszámításának módja: az alapértelmezés az lenne, hogy a tag által forgalmazott gáz energiaértéke alapján kellene kalkulálni a tarifát. Ezt azonban bizonyos feltételekkel visszaigényelhetik a vegyiparnak vagy az egyetemes szolgáltatásban a lakosság számára értékesítők. A szövetségi tagság nem választható: minden gázkereskedő taggá válik, amint kereskedni kezd, vagy arra engedélyt kap. A tagdíjszámítás érdekében a tagok kötelesek minden hónap 20-ig közölni a szövetséggel, hogy az előző hónapban mennyi gázt adtak el.
Hasonló módon, a tevékenységükhöz kapcsolódóan fizetnek készletez? szövetségi tagsági díjat az olaj- és olajtermék kereskedők is. Itt is van lehetőség visszaigénylésre, például katonai célú import esetében, és már eleve be sem kell fizetni a tagdíjat a Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges import esetében. A befizetendő, de be nem fizetett tagdíj és kamata adó módjára behajtható.
Az áramtörvény módosítása szerint az egyetemes áramszolgáltatók ügyfélszolgálatának kötelező lenne hetente legalább egyszer este 8 óráig, fiókirodájának pedig egyszer este 6 óráig nyitva lennie. A szolgáltatóknak lehetővé kell tenniük a telefonon vagy elektronikusan történő időpontfoglalást. A rendszerhasználati díjaknak tükrözniük kellene a különböző, idetartozó költségmegtakarítások hatását.

Forrás: vg.hu