Harminc évig lehetnek titkosak a paksi bővítés egyes adatai

Share Button

Harminc évig nem lenne megismerhet? közérdek? adatként a paksi er?m? b?vítésével kapcsolatos üzleti és m?szaki adatok egy része egy módosítás értelmében, amelyet éles vita után, pénteki ülésén fogadott el az Országgy?lés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége az atomer?m?-beruházással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló el?terjesztéshez.

Az ellenzék által hevesen bírált változtatás kimondja, hogy az orosz és a magyar kijelölt szervezetek és alvállalkozóik által kötött szerz?désekben szerepl? üzleti és m?szaki adatok, valamint a megvalósítási megállapodások és az egyezmény el?készítésével kapcsolatos, a döntéseket megalapozó adatok a keletkezésükt?l számított harminc évig közérdek? adatként nem ismerhet?k meg.

A Fidesz szerint a paksi b?vítés az energiabiztonságot szolgálja, így az egész ország ellen való a projekt támadása, a titkosítás pedig a többi közt nemzetbiztonsági okokkal magyarázható. Az MSZP viszont minden id?k legnagyobb korrupciós ügyének min?sítette a beruházást. A Jobbik úgy látja, hogy „jó cél érdekében is lehet hatalmas pénzt lopni”, az LMP pedig „a hazaárulás min?sített esetének” nevezte az adatok harminc évre szóló titkosítását.

Aradszki András energetikáért felel?s államtitkár szerint nincs szó általános titkosításról, a javaslat, amely az eddigi 15 évr?l növeli meg 30-ra az id?tartamot, a környezeti adatokhoz való hozzáférését nem gátolja. Mint mondta, a korlátozás  az információs önrendelkezési jogról szóló törvény értelmében csak azon üzleti és m?szaki adatokra vonatkozik, amelyek kiadása nemzetbiztonsági kockázattal járna, vagy sértené a szellemi tulajdon védelmének szabályait. Hangsúlyozta: a megkezdett adatkikérési perek kimenetelét a változtatás nem érinti.

Tuzson Bence (Fidesz) a többi közt a terrorizmus veszélye miatt tartotta indokoltnak a m?szaki tartalom titkosítását.

A szocialista Tóth Bertalan ugyanakkor ezt úgy látta: ha a m?szaki adatokkal kapcsolatban fenn is állhat a hivatkozott nemzetbiztonsági érdek, az üzleti adatok titkosítása ezzel már nem magyarázható. Felháborítónak ítélte azt is, hogy a beruházás kikerül a közbeszerzési törvény hatálya alól. Frakciótársa, Harangozó Tamás szerint a törvény erejénél fogva zárják el a választókat a mintegy 3 ezer milliárd forintnyi közpénz elköltésének mikéntjét?l.

Staudt Gábor (Jobbik) bírálta, hogy a sugáregészségügyi hatósági jogkörök az atomenergia hivatalhoz kerülnek.

Az LMP-s Schiffer András úgy látta: nemzetközi jogi kötelezettségeinek sem tesz eleget az ország azzal, ha titkosítja az adatokat, míg frakciótársa, Szél Bernadett emellett alaptörvény-ellenesnek és az információs önrendelkezési jogról szóló törvénnyel is ellentétesnek ítélte az el?terjesztést. Bírálta, hogy a kormány olyan megállapodásokra hivatkozva korlátozza az adatokhoz való hozzáférést, amelyek titkosak.

Fodor Gábor független, az MLP-ben politizáló képvisel? utalt Bencsik János fideszes honatya véleményére, aki már a 15 éves titkosítást is indokolatlannak tartotta.

A bizottság döntésére közleményben reagált az MTI-nek Szelényi Zsuzsanna független képvisel?, az Együtt politikusa. Szerinte „Paks 2 építése során több száz milliárd forintot lophatnak el az építkezésben érintett fideszes haverok”, a titkosítással „az érintett politikai szerepl?k elkerülhetik a jogi felel?sségre vonást”.

A PM részér?l Jávor Benedek EP-képvisel? szintén közleményben fejezte ki tiltakozását. Ha a kormány és a Fidesz-közeli holdudvar nem az évszázad lopására készül, akkor fölösleges mindent titkosítani: a tisztességes szerz?déseket nem kell félteni a nyilvánosságtól – írta.

bet bdó bhi hgp

Forrás: MTI 2015. február 27., péntek 13:09