Három hónappal kitolták a megújuló energiás nagy EU-pályázat beadási határidejét

Share Button

Jövő héten csütörtökön, június 28-án délben, bezárták volna a csak június elején újranyitott 52,5 milliárd forintos megújuló energiás EU-pályázatot, de egy minapi hivatalos közlemény szerint a dátumot október elsején délre kitolták.

A hivatalos pályázati oldalon megjelent közlemény szerint az 52,5 milliárd forintos keretösszegű „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása” című (GINOP-4.1.2-18 kódszámú) felhívás több ponton módosult, amelyek közül az első a benyújtási határidőre vonatkozik:

  • A Felhívás 4.3 pontjában a támogatási kérelmek benyújthatóságának véghatárideje 2018. június 28. 12.00 óráról 2018. október 1. 12.00 órára változott;
  • Továbbá a Felhívás adott pontjában a Nemzetgazdasági Minisztérium Pénzügyminisztériumra módosult az alábbiak szerint:
  • „A nyilatkozat papír alapú, egyik példányát – ha azt nem minősített elektronikus aláírással látták el – postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás /futárposta-szolgáltatás (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre: Pénzügyminisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság
  • 1539 Budapest, Postafiók 684.”

A már közel 4 hónapja nyitva lévő pályázat egyébként 1,5-100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a pályázatban támogatott projekteket a rendelkezésre álló forrás erejéig. Jelen állás szerint egyébként eddig már 104 darab támogatási igényt nyújtottak be 2,44 milliárd forintos összesített támogatási igénnyel, azaz a június 5-i cikkünkben jelzett állapothoz képest továbbra sem pörgött fel a pályázói kedv az akkori módosítások mellett sem (addig 79 projekt állt bent a rendszerben 1,86 milliárd forintos támogatási igénnyel). Valószínűleg ezzel függ össze a 3 hónappal kitolt beadási határidő.

Forrás: portfolio.hu