Hat középiskola hasznosítja mostantól a Nap energiáját

Share Button

Ünnepélyesen adták át ma délelőtt a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum hat intézményének napelemes rendszerét a szentgotthárdi III. Béla Szakgimnázium és Szakközépiskolában.

Az átadási ünnepségen a helyi intézmény igazgatója, Korpics Ferenc köszöntőjében elmondta, hogy ennek a projektnek az átadására nem is lehetett volna alkalmasabb időpontot találni, mint a téli napforduló időszakát. Ilyenkor számos kultúrában tartanak valamilyen ünnepséget, a nap járásával kapcsolatos népszokásokat.

Az eseményen Huszár Gábor polgármester a Zöld Szentgotthárd programról mondott néhány szót, melyhez jól illeszkedik a mostani fejlesztés is. V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár elmondta, hogy január 1-jétől csökkent a napelemek termékdíja. (114 Ft-ról 57 Ft-ra kg-ja. – szerk.) Ugyanakkor a termékdíjra azért van szükség, hogy a termék lejáratát követően annak hasznosításához forrásokat biztosítson az állam.

Szentgyörgyvári Róbert a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatója a hat intézményben megvalósult beruházás részleteiről is beszélt.

  • Az SZMSZC III. Béla Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában egy 150 db, egyenként 260 Wp teljesítményű napelem panelből álló napelemes rendszer került telepítésre. A napelemes rendszer két darab inverterrel, összesen 40 kW csatlakozási teljesítményű.
  • A Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum székhelyénegy 84 db, egyenként 260 Wp teljesítményű napelem panelből álló napelemes rendszer került telepítésre. A napelemes rendszer egy 20 kW csatlakozási teljesítményű inverteren keresztül csatlakozik a hálózatra.
  • Az SZMSZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma egy 156 db, egyenként 260 Wp teljesítményű napelem panelből álló napelemes rendszerrel gazdagodott. Összesen 40 kW teljesítménnyel kapcsolódik a hálózatra.
  • Az SZMSZC Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája egy 160 db, egyenként 260 Wp teljesítményű napelem panelből álló napelemes rendszert kapott. Két darab, összesen 40 kW csatlakozási teljesítményű inverterrel.
  • Az SZMSZC Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumára egy 202 db, egyenként 260 Wp teljesítményű napelem panelből álló napelemes rendszert telepítettek. Három darab, összesen 47,5 kW csatlakozási teljesítményű inverterrel kapcsolódik a központi áramhálózatra.
  • Az SZMSZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában egy 184 db, egyenként 260 Wp teljesítményű rendszert építettek, három darab, összesen 45 kW csatlakozási teljesítményű inverterrel.

A szakképzési centrumhoz tartozó körmendi Rázsó Imre Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint a csepregi Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai, Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola már a korábbi években bővülhetett megújuló energiaforrással. A szombathelyi Savaria Szakgimnázium pedig ebben az évben számíthat a fejlesztésre.

Az intézmények összesen a fenti több, mint 140 millió Ft-os beruházással évente 8-10 millió Ft energiadíjat is megspórolhatnak mostantól. A “Fotovoltaikus rendszerek telepítése a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum épületein” című pályázatot 100%-ban az Európai Unió Kohéziós Alapja és Magyarország költségvetése finanszírozta.

Az, hogy van még fejlődni napenergia felhasználás területén, mi sem bizonyítja jobban, hogy ha az egy óra alatt a Földre érkező napsugarak teljes egészét felhasználhatnánk valamilyen módon, akkor az a Föld egy egész évi áramellátását biztosítaná.

Forrás: closer.hu