Hatvan atomerőművet épít Kína tíz év alatt

Share Button

Több, mint hatvan atomerőművet tervez Kína építeni a következő tíz évben, erről az ázsiai ország ipari vezetői beszéltek nemrég Londonban. Az állami nukleáris technológiai társaság elnökhelyettese elmondta, öt év alatt harminc reaktort állítanak üzembe, és azután legalább ennyit terveznek még.

A kínai nukleáris iparban érdekelt cégek évente legalább két új reaktort fognak építeni. Zheng Mingguang elmondta, hogy a hatvan leendő atomerőműben 6-10 CAP1000 típusú reaktor dolgozik majd, ami a Toshiba tulajdonában álló Westinghouse AP1000 reaktorának kínai verziója.

Kína komoly erőfeszítéseket tesz erőműparkja, pontosabban áramtermelő kapacitásainak megújítása érdekében, hogy erőteljesen csökkenteni tudja a légszennyezést. Az ázsiai országban egyelőre a szénerőművek adják az erőműpark gerincét, ugyanakkor rohamtempóban, a világon a leggyorsabban növekszik a megújuló források aránya, és ugyanilyen céllal gyorsították fel a nukleáris kapacitások bővítését.

Forrás: energiainfo.hu