Hiába a támogatás, nincs hol tölteni az e-autókat

Share Button

Országszerte mindössze száz elektromos töltőállomás működik · Dolgoznak a fizetős tankolás kialakításán

20160121_belo28

Elektromos autó töltés Budapesten a Nagykörúton Fotó: Beliczay László / Magyar Nemzet

Bár a kormány az idén kétmilliárd forinttal támogatná az elektromos hajtású autók vásárlását, országszerte alig száz nyilvános, mindenki által használható töltőállomás van, ezek többsége ráadásul Budapesten. Kiterjedt töltőhálózat híján pedig aligha növekszik majd a kereslet a környezetbarát zöldjárművek iránt, egy-egy ilyen autóval ugyanis átlagosan csupán 150 kilométert lehet megtenni. Töltők nélkül pedig meglehetősen nehéz tervezni a közlekedést. A kormány – amint arról Varga Mihály gazdasági miniszter is beszámolt – az idén kétmilliárd, jövőre hárommilliárd forintot biztosít tisztán elektromos hajtású járművek beszerzésének segítésére. A támogatás az e-autók bruttó vételárának 21 százaléka, legfeljebb 1,5 millió forint lehet, ezt magánemberek, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek és költségvetési szervezetek egyaránt igényelhetik. A támogatás főként a jómódú rétegeknek lehet kecsegtető, a legolcsóbb elektromos meghajtású autó ugyanis körülbelül nyolcmillió forintba kerül.

A kormány honlapjára hétfőn került fel a pályázat, amelyből kiderül, hogy a nemzetgazdasági tárcához köthető frissen megalapított cég, az E-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. bonyolítja majd le a pályáztatást. Az ugyanakkor egyelőre nem ismeretes, hogy pontosan milyen típusú autók közül választhatnak majd a vásárlók, ugyanis a társaság ezt nem közölte. A cég honlapján az olvasható: „A hivatalos kereskedői lista és a kiválasztható modellek listája egy későbbi időpontban kerül feltöltésre.” Tehát pályázat már van, de azt egyelőre nincs mire beadni.

Magyarországon egyébként körülbelül 700, tisztán elektromos meghajtású gépkocsi van üzemben, tehát az idei és a jövő évi teljes állami támogatás kihasználása mellett több mint négyezer autóval bővülhetne a hazai járműállomány. Ha azonban így lenne, komoly gondot okozna az autók töltése, ugyanis a jelenleg üzemelő alig száz nyilvános töltőoszlop közül csupán néhány tucat található a vidéki településeken. Igaz, nemrég a nemzetgazdasági tárca a 15 ezer lakosnál nagyobb településeknek meghirdette a pályázatot a töltőkre, ám a minisztérium az úgynevezett gyorstöltők telepítését szorgalmazza az önkormányzatoknál. Ez azért problémás, mert ezeknél az elektromos „kutaknál” körülbelül négy órába telik feltölteni a járműveket, míg a költségesebb villámtöltőknél ugyanez nagyjából fél óra. Utóbbi szerkezetek telepítését viszont – a minisztériumi állásponttal megegyezően – elenyésző összeggel támogatja az állam.

Nem mellékes az sem, hogy az elektromos autók töltése egyel?őre ingyenes Magyarországon, de előkészítés alatt áll a jogszabályi környezet kialakítása a fizetőssé váló tankoláshoz.

Forrás: mno.hu