Hitelből építhetnek napelemfarmokat a földművesek

Share Button
A kormány támogathatónak tartja a földművesek, továbbá a földművesek tulajdonában álló gazdasági társaságok részére napelemfarmok – termőföldön való – létesítéséhez igénybe vehető kedvezményes hitelprogram bevezetését.
A napelemfarmok megépítése mellett a hálózati csatlakozás megteremtését is támogatja a kormány – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból.

Első lépésként január utolsó napjáig a Miniszterelnökséget vezető miniszternek – a  nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával – kell javaslatot készíteni a napelemes beruházásokhoz igénybe vehető támogatási keretösszegre, valamint a működési támogatás keretösszegére.

Emellett meg kell határozni a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánítható naperőműprojekteket.

Az így megtermelt áramot kötelező lesz átvenniük a szolgáltatóknak. Ehhez azonban ki kell építeni a csatlakozóvezetékeket, illetve -berendezéseket. Erre a célra a kormány 8 milliárd forint támogatást hagyott jóvá.

Forrás: napi.hu