Hollandiában már szélenergiával hajtják a vonatokat

Share Button

ns_header_2

2017. január 1-től a holland NS vasútvállalat egy magasabb szinten űzi a vasúti közlekedést: járműparkját ugyanis ezentúl szélenergiával hajta. Ráadásul a tervezettnél egy évvel korábban sikerült ezt véghezvinni.

A megújulóenergia 2017-ben is fontos téma marad, és szerencsére egyre látványosabb példákkal lehet demonstrálni a kérdéskör fontosságát. A több mint 5500 járatot működtető holland NS vasútvállalat éppen ebben az évben állította át teljes járműparkját a szélenergiával való működtetésre, amit az ENECO nevű energiavállalattal való együttműködés keretében valósított meg.

Az együttműködés kezdete két évvel ezelőttre datálható, ekkor határozott úgy a két vállalkozás, hogy 2018 elejére véghez viszik a teljes átállást. Úgy tűnik minden sínen volt, hiszen ez a célkitűzés jóval a tervezett határidő előtt megvalósult.

„Január 1-je óta a vonatállományunk száz százalékát szélenergia hajta. Ezzel több mint egy évvel korábban tudtuk teljesíteni célkitűzésünket” – mondta Ton Boon, a vasútvállalat szóvivője.

Az Eneco és az NS úgy fogalmazott, hogy mostantól naponta több mint 600 ezer ember tapasztalhatja meg első kézből, milyen a szélenergia segítségével történő utazás, ám a két vállalat nem ül a babérjain, 2020-ig tovább terveik vannak, hogy finomítsák a technológiájukat. Terveik között szerepel például, hogy a 2005-ös mérésekhez képest további 35%-kal csökkentsék az egy utazóra jutó felhasznált energiamennyiséget.

Egy szélerőmű egyébként egy óra alatt körülbelül 193 km-re elegendő áramot termel.

Forrás: azaramara.blog.hu