Horvát miniszter: a magyar fél komolytalan és felelőtlen az INA-val kapcsolatban

Share Button

Andócsi János, az MTI tudósítója jelenti:

A horvát gazdasági miniszter szerint az INA irányítása felel?tlen és komolytalan, ez is azt er?síti, hogy Horvátország a részvények 44 százalékos tulajdonosaként nem függhet az INA és a Mol menedzsmentjének esetleges megbeszéléseit?l, jó döntés volt a gázüzletágat kiszervezni a horvát villamos m?vekhez (HEP).

Ivan Vrdoljak az INA szerdai nyílt levelére válaszolva kijelentette: a horvátországi tárolókapacitásokat „eljátszották az INA kárára”. Az INA vállalata, a Prirodni plin a tárolókapacitás bérlésére kiirt pályázaton nagyon kicsi kapacitást kért és kapott, a kapacitások bérlését magáncégeknek engedte át, köztük a MET Zrt.-nek, amely a Mol tulajdonában van.

„Ez felveti az INA-ban egyes személyek felel?sségre vonásának  kérdését”, mondta a miniszter, a szakszervezeteket bíztatva arra: kérdezzenek rá, ki a hibás, hogy az INA elveszítette a tárolókapacitásokat – írta a tportal.hr.

Az INA mint földgázkitermel? cég, a törvény szerint hozzáférhet?ségi joggal rendelkezik a gáztározó rendszerhez, de az INA nem nyújtott be kérvényt a tárolókapacitások lefoglalására, és nem vett részt azok elosztásának folyamatában – jegyezte meg a miniszter.

A miniszter visszautasította az INA azon állítását is, hogy a tél végén változtatták meg azon szabályozókat, amelyek alapján az INA és a Prirodni plin többé nem a háztartások gázellátója. Az INA tulajdonában lév? Prirodni plin 2009-ben öt évre kötött szerz?dést a tározókra, vagyis idén április elsejéig, így a horvát olajipari társaságban tudhatták, hogy meddig rendelkeznek bérelt tárolókapacitással.

Ha öt évre maximális tárolókapacitást béreltek volna, megoldódhatott volna a mostani problémájuk – mondta a miniszter, majd megjegyezte, az INA vezet?ségének rossz döntése miatt kérik most a horvát kormányt, hogy törvénytelen eszközökkel mentse meg a céget, miközben a kormány az európai törvényi szabályozás miatt nem gyakorolhat hatást a folyamatokra – reagált a miniszter a nyílt levélben felvetettekre.

Az INA horvát olajtársaság igazgatósága a nyílt levélben arra kérte a horvát kormányt, hogy állítsa le gázkészleteinek kényszer? értékesítését, mert az nagy veszteséget okoz a cégnek, munkahelyeket sodor veszélybe.

Horvátország februárban az INA gázkereskedelmi érdekeltségét?l, a Prirodni Plin vállalattól az állami HEP (Hrvatska elektroprivreda) energiaszolgáltató vállalat feladatkörébe utalta a földgáz belföldi nagykereskedelmének monopóliumát.

A lakosságot ellátó gázszolgáltató közüzemi vállalatoknak februártól a HEP értékesíti a földgázt.

Az INA emiatt kénytelen felszabadítani gáztározó kapacitását a HEP számára. Állítása szerint készletei azonnali értékesítése a HEP-nek és két másik horvátországi vállalatnak 350 millió kuna veszteséget okozhat.

„A bevételkiesés nagyban befolyásolhatja a tervezett horvátországi beruházásokhoz rendelkezésre álló összegeket, és számos munkahelyet sodorna veszélybe. Ez a kormánynak sem lehet az érdeke” – fogalmaz az INA a közleményben.

A gázkészlet értékesítésének els? két fordulója ajánlattétel nélkül zárult annak ellenére is, hogy az árat 25 százalékkal a piaci ár alatt szabták meg. Az INA az ár további csökkenését?l tart. Az olajtársaság az értékesítés leállítása érdekében már minden követ megmozgatott a piacfelügyeletet, a gázpiaci szerepl?ket és a kormányt is beleértve, egyel?re hiába.

„Miután minden rendelkezésre álló lehet?séget kimerítettünk, most a nyilvánosság el?tt kérjük a kormányt, hogy állítsa le a gázkészletek kényszer? értékesítését, engedélyezze ideiglenes gáztározó kapacitások igénybevételét és tegye lehet?vé számunkra, hogy reális áron értékesíthessük készleteinket” – írta az INA.

kaj gfp gpp bpt

Forrás: MTI 2014. április 16., szerda 20:53

Vélemény, hozzászólás?