Illés Zoltán: Az Orbán-kormány a butaság mintapéldája

Share Button

Nem tágít a kormány és nem törlik el a napelemekre kivetett termékdíjat – ezt válaszolta az RTL Klub Híradójának kérdésére a Földm?velésügyi Minisztérium. A tárca volt fideszes környezetvédelmi államtitkára, Illés Zoltán szerint a butaság és a csökönyösség mintapéldája az, amit a kormány tesz: azért drágítja termékdíjjal a megújuló energiaforrásokat, hogy így biztosítsa a paksi atomer?m? létjogosultságát. Az Együtt szerint jellemz? a kormányra, hogy már a fideszes köztársasági elnök akaratát is semmibe veszi.

ja19.4A kormány a napelemek esetében ragaszkodik a környezetvédelmi termékdíjhoz. Annak ellenére, hogy a köztársasági elnök is azt mondta: hiba volt egy olyan termékre kivetni, amely éppen hogy óvja a természetet. Az RTL Klub Híradójának kérdésére a Földm?velésügyi Minisztérium azt írta: „A kormány álláspontja világos és egyértelm?, ugyanis azt is figyelembe veszik, hogy a gyártásnál is keletkeznek káros anyagok és m?ködésük végén veszélyes hulladékká válnak.

(Ez utóbbi természetesen nem igaz – a szerk.)

Az Orbán-kormány volt környezetvédelmi államtitkára szerint a kabinet azért drágítja termékdíjjal a napelemeket, hogy így igazolja: a megújuló energiaforrások drágábbak, mint az atomenergia, és ezért van szükség a paksi b?vítésre. Szerinte a háttérben egyszer?en gazdasági érdekek állnak.

„Még Kína is átállt a megújuló energiaforrásokra és nem az atomenergiára. Ehhez képest a korszellemet nem hajlandó tudomásul venni a magyar kormány azért, mert er?ltetni próbálja az atomenergiát. Abból lenne pénz ugyanis különböz? érdekcsoportok számára az elkövetkezend? 15 évben. Miközben az ország csak hátrányt szenvedne bel?le” – nyilatkozta az RTL Klub Híradójának.

Illés Zoltán szerint a kormányban nem maradt olyan politikus, aki értene a környezetvédelemhez. Ahogy fogalmazott: a téma pillanatnyilag a kürt?s kalácsért és meggypálinkáért felel?s államtitkárhoz tartozik. Úgy véli: tudatosan szétverték a környezetvédelmi háttérintézményeket, és az egész ügyet a gazdaság hátráltatójának tartják. Ezért mennek át ilyen intézkedések.

B?vebben: 168ora.hu

Forrás: 168ora.hu