Inverter top 10: a legnagyobb gyártók

Share Button

Végre megjelentek az első összefoglalók a tavalyi inverteres eladásokról, gyártók szerint.

2017. eladásai alapján a világ legnagyobb inverter gyártói, MW alapon számolva:

A top 10 gyártónál a szállítások 23%-kal nőttek 2017-ben az előző évhez hasonlítva MW-ban, de a bevételek csak 11%-kal nőttek, ahogy a gyártók csökkentették áraikat.

Az első 4 helyen nincs változás, és csak egy új szereplő van a listán, a Solaredge. Az 5 legnagyobb gyártó részesedése 62%, azaz tovább folytatódott a piaci konszolidáció.

Ami érdekesség, hogy már bevételek tekintetében is lehagyta a Huawei az SMA-t – 2016-ban csak MW-ban sikerült, mert olcsóbban adta invertereit a kínai cég, de tavaly már minden szempontból a legnagyobbak lettek.

Solaredge jelentősen tudta bővíteni eladásait: 2,5GW invertert adott el világszerte, a bevételei 24%-kal nőttek egy év alatt. Az eladások több, mint fele még mindig az amerikai piacra került, de nőtt a globális eladások aránya, már nem csak az amerikai piacon tudtak jelentős szeletet kihasítani maguknak.

Néhány érdekes trend az inverter piacokról világszerte:

  • Kínáé lehet ismét az inverter gyártás és forgalmazás fele a világpiacon

  • India lehet a második legnagyobb piac, ahol az ABB és az SMA is nagyon erős – miközben ők a kínai piacon csak kisebb szereplőknek számítanak
  • az MLPE (module level power optimizer) piacon tovább nőhet a verseny, a Huawei új inverterei és optimalizálóinak megjelenésével, miközben a Solaredge az új invertercsaláddal próbál költséget csökkenteni, a Tigo modulgyártókkal fejleszti együttműködését, és a mikroinverterekben vezető Enphase új termékével bízik a növekedésben
  • 2018-ban is előfordulhatnak ellátási nehézségek, a gyártók 2017-ben többször csak hónapos késésekkel tudtak szállítani, és ez idén is előfordulhat, főleg a félvezetői piacon lehetnek szűk kapacitások az inverter alkatrészekhez.

Forrás: napelemek.blog.hu