Ismét lefagyott az Otthon Melege

Share Button

Otthon Melege: elfogyott a pénz, fél nap után felfüggesztették a pályázatot. Az észak-magyarországi régióban is beteltek a helyek a háztartásigép-cserét támogató programban.

Felfüggesztették az észak-magyarországi pályázatot a háztartási gépek cseréjére tegnap 13 óra 30 perckor – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).  Az Otthon Melege Program háztartásinagygép-csere alprogramját az észak-magyarországi régióban is óriási érdeklődés övezte, tízezernél több pályázó jelezte támogatási igényét – áll a közleményben.

A múlt héten az első két régióból (észak-, és dél-alföldi) összesen több mint 16 ezer pályázó jelentkezett a hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek energiamegtakarítást eredményező cseréjére.  A folytatásban elsőként a nyugat-dunántúli régióban élők nyújthatnak majd be pályázatot, augusztus 16. szerda reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. A pályázati adatlap előzetesen is kitölthető. Ha valakinek az internetes ügyintézés akadályokba ütközik, lehetősége van a nevében eljáró közreműködését kérni, ilyenkor pályázati útmutatóhoz mellékelt meghatalmazotti nyilatkozatot kell kitölteni.
A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.

Forrás: MTI