Itt a kínai elektromos autó, amire érdemes odafigyelni

Share Button

Ebben az autóban megvan minden, amire ma valaki egy elektromos autóban vágyhat.

A kínai autógyártó cég, a GAC Európában talán kevésbé cseng ismerősen, a vállalat ugyanis a távol-keleti piacra gyárt autókat, és csak mostanában kezdtek el az Egyesült Államok felé nyitni – Európába pedig jövőre érkezhetnek meg. Saját piacán viszont nagyon jól áll a GAC, évente ugyanis nagyjából 500 ezer autón adnak túl. Éppen ezért lehet érdemes odafigyelni a napokban bemutatott modellre, ami izgalmas jövőt hozhat az autósok számára.

A cég a Detroiti Autószalonon mutatta be a legújabb, En Verge nevű modelljét, kétajtós, teljesen elektromos kompakt SUV-ot. A kocsi egyenlőre koncepció, vagyis a végső változatig bőven lehet még rajta módosítás, ugyanakkor a legtöbb paraméter nem tűnik túlságosan életszerűtlennek.

Az első lökhárítók széleinél első ránézésre légbeömlőkkel találkozhatunk, ám ez valójában a G-Torche névre keresztelt kivehető ködlámpa. Az ajtaja felfelé nyílik, a kormánykerék pedig úgy néz ki, mintha egy versenyautóban ülne az ember.

A műszerfal helyére természetesen kijelzőt tettek, ami minden fontos adatot – navigáció, sebesség, időjárás – megjelenít az autós számára. A kocsiba 71 kWh-s akkumulátor-csomag került, ami fejlesztők szerint 592 km-re elegendő elektromos áramot képes tárolni. Emellett a GAC szerint 10 percnyi töltéssel 0-ról 384 km-es hatótávolságot lehet elérni.

Forrás:  hvg.hu