Itt vannak a világ legnagyobb naperőművei

Share Button

A naperőmű-építkezések terén Kína és az Egyesült Államok jár élen, a telepítések kétharmada ezekben az országokban valósul meg, de India is gyorsan tör előre, különösen a legnagyobb méretű projekteket tekintve. Az alábbi lista a világ jelenlegi legnagyobb naperőműveit mutatja be, de a területen olyan sebesen történnek az események és jelentik be az újabb projekteket, hogy a helyezéseket várhatóan nem tartják meg sokáig.

A napenergia a világszerte az egyik leggyorsabban bővülő megújuló energiaforrás, köszönhetően elsősorban a csökkenő előállítási költségeknek és az erősödő fenntarthatósági szempontoknak. Az elmúlt öt évben a globálisan telepített termelő kapacitás csaknem megnégyszereződött, és 2017 végén megközelítette a 400 GW-ot. Csak tavaly közel 100 gigawattnyi új fotovoltaikus kapacitás jött létre, ami minden energiaforrás közül a legnagyobb, és meghaladta a teljes új fosszilis kapacitást is.

Igaz, a napenergia alacsonyabb rendelkezésre állása miatt a termelt áram részaránya még viszonylag alacsony, 10 százalék alatti a teljes globális mixen belül, ez azonban egyre emelkedik, egyebek mellett a klímaszempont erősödésével, a technológia és az energiatároló megoldások fejlődésével, valamint a további várható árcsökkenésnek köszönhetően. A növekedéssel a relatív költség is egyre alacsonyabb, a fotovoltaikus technológia teljes élettartamra számított költsége 2017-ben 15 százalékkal csökkent 2016-hoz képest a Bloomberg New Energy Finance szerint.

Összeszedtük, melyek a világ már működő és tervezett legnagyobb naperőművei:

1. Tengger-sivatag naperőmű, Kína

A huj népcsoport lakta Ninghszia-Huj Autonóm Terület terület Zhongwei nevű településén található erőmű a világ jelenlegi legnagyobbja a lefedett terület (43 négyzetkilométer) és beépített kapacitás (1547 MW) tekintetében egyaránt. A beruházás költsége nem ismert.

NASA

2. Kurnool Ultra Mega szolárpark, India

A 24 négyzetkilométert elfoglaló, több mint 4 millió panelből álló naperőmű mintegy 1 milliárd dolláros beruházással jött létre, beépített kapacitása 1000 MW. Optimális körülmények között az erőmű naponta 8 millió kilowattóra villamos energiát is képes előállítani, amely nagyjából megegyezik a körülbelül 4 milliós lélekszámú, a városiasodás meglehetősen alacsony fokán álló régió (Kurnool kerület) teljes áramfogyasztásával. Természetesen az igények teljes kiszolgálására a napenergia rugalmatlan rendelkezésre állása, vagyis a fogyasztás és a termelés eltérő napon belüli mintázata miatt nem képes.

3. Datong naperőmű, Kína

A már beépített több mint 1000 MW mellé további 2000 MW telepítését tervezik. A projekt érdekessége, hogy abban helyi szénbányászati és nukleáris energetikai társaság is részt vesz. Ugyancsak Datongban épült meg az az 50 megawattos, óriás pandát formázó naperőmű, amelyet a fejlesztő társaság szerint 99 további hasonló követhet, így a beépített kapacitás elérheti 5000 MW-ot. A projekt tervezett költsége 3 milliárd dollár (az első egység mintegy 50 millió dollárból épült), a megvalósítás tervezett határideje ugyanakkor nem ismert. Az erőműveket az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés keretében tervezett új selyemutak mentén tervezik telepíteni.

MTI/EPA/Ho Hvi Jang 

4. Yanchi Ningxia szolárpark, Kína

Az eredetileg 2000 megawattosra tervezett erőmű beépített kapacitása jelenleg 1000 MW. A 46 négyzetkilométeren terpeszkedő beruházás költsége 2,34 milliárd dollár volt.

Huawei

5. Longyangxia Gát szolárpark, Kína

A Kína északnyugati részén található Csinghaj tartományban, a Tibeti-fennsíkon található létesítmény beépített kapacitása 850 MW, mintegy 200 ezer háztartást lát el villamos energiával. Az SPIC kínai állami villamosenergia-termelő vállalat által 27 négyzetkilométeren üzemeltetett erőmű első üteme 2013-ban, második üteme 2015-ben készült el, az építkezés teljes költsége 920 millió dollár volt.

NASA

6. Enel Villanueva naperőmű, Mexikó

A Mexikó Coahuila nevű szövetségi államában, félsivatagos területen a befejezéshez közeli erőmű több mint 2,3 millió fotovoltaikus panelt fog tartalmazni, és 24 négyzetkilométeren terül el. A 2018 második felében átadandó erőmű az Enel csoport 650 millió dolláros beruházásában valósul meg, tervezett beépített kapacitása 750 MW.

Enel

7. Kamuthi naperőmű, India

A teljes beépített kapacitás 684 MW; az erőmű 10 négyzetkilométeren terül el, 2,5 millió fotovoltaikus panel alkotja, ami hozzávetőleg 750 ezer ember áramellátását biztosítja időszakosan. Az erőmű nyolc hónap alatt, 2016 szeptemberére készült el, a beruházási költség 679 millió dollár volt. A panelek felületét naponta tisztítja egy robotikus rendszer, amelynek áramellátását saját napelemek biztosítják.

Adani Group

Új kihívók

Máris több olyan nagyprojekt tervei ismertek azonban, amelyek elkészültük alaposan át fogják rendezni a rangsort, várhatóan már a következő hónapokban. Ugyanakkor, bár a kivitelezési munkálatok többnyire már megindultak, de az egyes projektek tervezett átadási időpontja, ennek megfelelően készültségi foka is nagy szórást mutat.

Bhadla szolárpark, India

A több mint 40 négyzetkilométert elfoglaló erőmű építése még folyamatban van, megvalósítása után, a terv szerint 2019-ben átadandó beépített kapacitás eléri majd a 2255 megawattot. A beruházási összeg nagysága nem ismert.

Shakti Sthala naperőmű, India

A Karnátaka indiai államban épülő naperőmű beépített kapacitása jelenleg ugyan „csak” 600 MW, amit 2018 márciusában adtak át, az ígéret szerint azonban 2018 végéig ez további 1400 megawattal egészül ki, amivel, ha csak átmenetileg is, de a világ legnagyobb naperőműve lesz. Érdekesség, hogy a Pavagada régióban mintegy 53 négyzetkilométeren, 13 ezer holdon elterülő erőmű a földtulajdonosoknak évente 21 ezer rúpia (körülbelül 310 dollár) bérleti díjat fog fizetni, amivel a kormányzat a népesség elvándorlását kívánja megakadályozni. A területet ugyanis már a klímaváltozás bedurvulása előtt, az elmúlt hatvan évben is rendszeresen (60 évből 54-ben) aszály sújtott. A teljes beruházási költség 2,2 milliárd dollár körül alakul.

Yanchi szolárpark, Kína

A projekt tervezői 46 négyzetkilométeren 2000 MW beépített kapacitással, valamint 2,3 milliárd dolláros beruházási költséggel számolnak. Az építkezés a befejező stádiumhoz közeledhet, de erre vonatkozóan konkrétumok nem állnak rendelkezésre még a projektgazda társaság honlapján sem (China Minsheng Investment Group, CMIG).

Benban szolárpark, Egyiptom

Az összesen 1600-2000 MW beépített kapacitásról szóló tervek 2019 közepére ígérik a szolárpark elkészültét. A 41 egységből álló park 37 négyzetkilométeren valósul meg, a végső beruházási költség várhatóan jóval 2 milliárd dollár felett alakul.

Westlands szolárpark, Egyesült Államok

A kaliforniai projekt egyelőre kezdeti stádiumában tart, így inkább csak mint a középtávoli jövőben megvalósuló naperőmű említhető. A várhatóan 2019 és 2021, majd 2023 és 2024 között 80 négyzetkilométeren telepítendő, összesen 2700 MW kapacitás tervezett beruházási költsége nem ismert.

Bulli Creek szolárfarm, Ausztrália

A mintegy 1 milliárd dolláros beruházás várhatóan 2024-re készül el, 50 négyzetkilométeren, 2000 MW beépített kapacitással Queensland állam délkeleti részén.

Mohammed bin Rashid Al Maktoum szolárpark, Egyesült Arab Emírségek

Tervezett kapacitása 2020-ra 1000, 2030-ra 5000 MW, látva azonban a szektorban globálisan tervezett óriási fejlesztéseket, egyáltalán nem biztos, hogy ezzel majd a világ legnagyobbja is lesz. A termeléssel jelentős részben a dubai áramellátást fogják fedezni, egyebek mellett egy tengervíz-sótalanító üzemet is ellát majd az erőmű. Az eddig átadott 213 MW beépített kapacitás 2020-ra további 800 MW-tal egészül ki. A teljes beruházási költség meghaladhatja a 10 milliárd dollárt, ez egy szintén rekord méretű, 700 megawattos termikus naphőerőmű (CSP) felépítését is magába foglalja (az ehhez tartozó torony magassága 260 méter lesz). A jelenleg ismert terület 77 négyzetkilométer, ez azonban valószínűleg jelentősen tovább bővül 2030-ig, mivel maga a CSP projekt 43 négyzetkilométert igényel.

Nagyságrendi ugrás előtt?

Egyelőre még csak papíron létezik ugyan, amennyiben azonban a tervezettnek megfelelően megvalósul 2030-ig, úgy a Szaúd-Arábia által tervezett 200 GW-os óriásprojekt egyszerre két nagyságrendet ugrik a jelenlegiekhez képest. Az ország és a Softbank szándéknyilatkozatot írt alá idén tavasszal a mintegy 200 milliárd dollárosra becsült beruházás finanszírozására.

Azzal együtt, hogy a teljes, jelzett kapacitás megvalósulása jelenleg nem vehető biztosra, az egyelőre nevet sem kapott terv mégsem nevezhető teljesen irreálisnak. A világ napelemgyártói által 2017-ben gyártott panelek összteljesítménye körülbelül 100 GW, a gyártókapacitás pedig gyorsan bővül. Amennyiben a szaúdi tervek megvalósulnak, a hatalmas beruházás területigénye hozzávetőleg 5000 négyzetkilométer lenne, ami jóval nagyobb, mint nem egy magyarországi megye területe.

Forrás: portfolio.hu